Ha nem is homokos, szomorú, vizes síkon, hanem a hegyekben bóklászva, és ha nem is a hegyek miatt, de nem remélek. Csörgedezik a patak, csaponganak a gondolataim, ugrálok a víz fölött, mígnem hirtelen ez a szertelenség egy verssor mentén rendeződni nem kezd. „Messze jövendővel komolyan vess öszve…

Amiről ti nem tudtok   Keleten kélve szívembe ragyogsz, az éjsötétben is utat mutatsz, szent hegyeiden magadhoz emelsz, minden forrásom belőled fakad.   Igéid hallva a szívem lángol, mások arcában téged szemléllek, vessződ és pásztorbotod is táplál, halálod által nyertem…