Ugyan a politikai elemzés nem áll távol tőlem, mégis rosszul érzem magam ebben a szerepben, vélhetően a politikai elemzők népes tábora, általános színvonala, irányítottsága miatt. Ez a bevezetés meg sem üti a tusványosi beszéd első perceinek színvonalát. Orbán Viktor a románoktól kapott demarsra sziporkázó humorral válaszolt, minden szavának helye, súlya és éle volt, onnantól kezdve, hogy „ismertetem”. Magas labda volt, lecsapta, de nem akárhogyan. Jellemző román barátaink mentalitására, érzékenységére és egyben otrombaságára az ilyesmi, talán a javukra válik miniszterelnök úr válasza. Azt már csak magunk között kérdezem, hogy ha ők érzékenyek, akkor mi mik legyünk? Azt gondolják, hogy mivel a jelenlegi államhatárok úgy húzódnak, ahogy, azokon belül mindent megszabhatnak, előírhatnak, bizonyítva ezzel befolyásukat, hogy teljhatalmú urai mindennek. De ennyiben ki is merül a befolyásuk, mert az csak adminisztratív. Hogy félnek-e, mikor az erejüket bizonygatják, vagy ez mindentől függetlenül mentalitásuk része, ki tudja? A korábbi miniszterelnöki beszédek kapcsán is lehetett ilyesmi, a tavalyi román külügyminiszteri nyilatkozatban is szerepel a felelősségteljes magatartásra való figyelmeztetés. Talán a „migrációval kapcsolatos revizionista megközelítésű xenofób felhangok” és a Hofival való párhuzam miatt döntött úgy Orbán Viktor, ezt már nem hagyja szó nélkül. Jól tette.

A beszéd nemzetközi kitekintése számomra kevésbé volt értékes. Fukuyama és Huntington óta tudjuk, hogy a történelemnek nincs vége, a civilizációk közti feszültség fokozódik, a világrend átalakul. De így volt ez már az ókori görögöknél is (vö. Thuküdidész csapdája). Ennek a résznek központi gondolata az volt, hogy megbomló egyensúlyú világban élünk, és mivel jár majd ez. Hogy a 2. világháború utáni kétpólusú világban egyensúly volt, azt még csak-csak el lehet fogadni, de hogy utána is, az már erősen megkérdőjelezhető. Vagyis nem most bomlott meg az egyensúly, és számunkra sem volt egyensúlyi a helyzet a rendszerváltással, mert ugyan kikerültünk az egyik elnyomása alól, de bekerültünk a másik befolyása alá, amit bizonyos nézőpontból lehet jobbnak tekinteni, én azonban nem onnan nézem. Maximum másnak nevezném, jobbnak semmiképpen sem.

Egy példával illusztrálnám új típusú alávetettségünket, ami a legyünk tisztában önmagunkkal miniszterelnöki felszólításra is válasz, de a V4-es együttműködésre és az alkotmány különben remekbe szabott, láttató erejű értékelésére is reflektál. Annak idején azért tanultuk (bocs, tanították) az orosz nyelvet, mert kötelező volt. És senki sem szerette. Vagy mondjuk úgy, hogy mindenki utálta. Ehhez képest most önként és dalolva tanul szinte mindenki angolul, pedig nem kötelező. Miközben az oroszokhoz – akár tetszik, akár nem – több közünk van, mint az angolokhoz, igaz a németekhez/osztrákokhoz még több, de legalább az ő nyelvüket is tanuljuk/tanítjuk. Az angolokhoz tulajdonképpen semmi közünk sincs. Hacsak az nem, hogy amerikai pajtásaikkal az egyetemes értékeket, ami csupán egy nyugati mítosz, igazi arca szerint egy ellenséges filozófia, és puha hatalmi fegyverként használják nemcsak Kína, de Magyarország és a föld minden része ellen. Ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy örömmel tanulunk angolul, és nem vagyunk tisztában azzal, hogy ez az elnyomásunk része. Pedig az orosz nyelv esetén mindenki számára nyilvánvaló volt. És mi miért forszírozzuk az angol nyelvet? Csak nem az egyéni érvényesülés lehetősége miatt? Azzal sem árt tisztában lenni, hogy nemcsak annak jó, aki megtanul angolul, hanem az angoloknak is, nekik tán még jobb. A V4-es együttműködésnek ezen a téren adódna egy nagyon szép megnyilvánulási formája: tanulhatnánk egymás nyelvét. A fentebb pedzegetett, mi közünk van az angolokhoz elv alapján a csehek, a szlovákok, a lengyelek, de a románok, a szerbek, a horvátok, a szlovének és még az ukránok is közelebb állnak hozzánk, és nemcsak térben. Nincs kiábrándítóbb annál, mint Szlovákiában vagy Romániában, a Felvidéken vagy Erdélyben angolul vagy németül próbálkozni egymás megértésével. Jöjjön egy kis statisztika a jelen helyzetről! A gimnáziumokban a KSH adatai szerint a 2021/22-es tanévben angolul 204,4 ezren, németül 119 ezren, franciául 17,1 ezren, olaszul 15,8 ezren, spanyolul 14,3 ezren, oroszul 4,6 ezren, latinul 3 ezren, egyéb nyelven 1,9 ezren tanultak. (Egy tanuló annyiszor szerepel, ahány nyelvet tanul.) Az általános iskolákban még nagyobb az angol nyelv dominanciája (angol: 437,7 ezer, német 106,1 ezer, francia, olasz, spanyol: 3,8 ezer, orosz: 0,5 ezer, egyéb: 3,6 ezer – talán ebben vannak a nemzetiségi nyelvek). Mi a valószínűsége annak, hogy egymásra utaltságunk tudatában elkezdjük a szomszédos országok nyelvét tanítani/tanulni? Egy emberként lázadna az ország, ragaszkodnának az érvényesülést biztosító elnyomóik nyelvéhez. Vajon az ilyen jellegű elnyomás ellen fogunk-e szabadságharcot kezdeményezni, ahogy tettük azt a Habsburg Birodalom ellen, miközben az minden hibája ellenére a közép-európai együttműködésnek a legkiválóbb feltételeit biztosította? Vajon a szomszédos országok nyelveinek tudásával ne tudnánk boldogulni?

Ha már statisztika, egy bakugrással térjünk rá a beszédben elhangzott gazdasági alapokra, mutatókra. Előre bocsátom, hogy ugyan a beszédben nem szerepelt túl sok szám, arányaiban mégis sok az eltérés a Statisztikai Hivatal által kiadottakhoz képest. Nem volt senki, aki leellenőrizte volna ezeket? Vagy tök mindegy? Elsőre is felkaptam a fejem, hogy 13 év alatt megháromszorozódott a gazdaság teljesítménye. (Attól tekintsünk el, hogy most vagyunk a 13. évben, és még nem ért véget, így nehéz összehasonlítani a kiinduló évvel.) Már eleve a forintban megadott értékek lehetőséget adnak a torzításra, mert a növekedésbe belelopja a forint romlását is. Márpedig 13 év alatt az is jelentősnek mondható, az euróhoz képest nagyjából 40%. Addig rendben van, hogy 2010-ben 27.000 Mrd Ft volt a GDP, de a 80.000 Mrd Ft-os adatot nem tudom, honnan vette miniszterelnök úr. Lehet, hogy ez szerepelt az eredeti célkitűzésekben, időarányosan itt kellene tartanunk – a meteorok nélkül? Mindegy, 2022-ben 66.000 Mrd Ft volt a GDP a KSH szerint. Végül is 66 és 80 közt nincs nagyságrendi különbség, ha nem háromszoros, akkor két és félszeres a növekedés, és napirendre térek fölötte. (Megjegyzem, 1998 és 2010 között is ekkora volt a növekedés.) De itt jön közbe a fent emlegetett árfolyamprobléma. Ha nem forintban, hanem euróban számoljuk, akkor a növekedés már csak 1,7 szeres. Amikor a három már kettő sincs, az már bántó, bár a visszhangokat hallva, nem nagyon foglalkozott ezzel senki. Tehát tök mindegy.

Az exportról meg azt hallottuk, hogy kétszeresére nőtt 2010-hez képest. Adatok nem hangzottak el, most ismertetem ugyanabból a forrásból: 2010-ben 19.700 Mrd Ft, 2022-ben az előzetes adat szerint 55.600 Mrd Ft volt a kivitel értéke. Várjunk csak, ez majdnem háromszoros növekedés! (Igaz, csak forintban.) Vajon miért akarta kisebbíteni miniszterelnök úr a magyar gazdaság teljesítményét? Vagy ő is tudja, hogy ez nem a magyar gazdaság teljesítménye? Hiszen azzal folytatta, hogy ebben a magyar termékek aránya (jelentősen) nőtt. Erről azonban nem nagyon van hivatalos statisztika. Ahhoz, hogy komolyan vegyem a legyünk tisztában önmagunkkal felszólítást gazdasági szempontból, ez lenne a minimum adat. Az aránynövekedés szép dolog, de ha mondjuk 5-ről 10%-ra nőtt, akkor nincs különösebb ok örvendeni. És ha 10-ről 20-ra, akkor se nagyon. Mert még ebben az esetben is amondó vagyok, hogy ez a gyengeségünk, versenyképtelenségünk, kiszolgáltatottságunk mutatója. Lám ezt is el lehet adni sikerként. Mivel ezt mutatná, azért nincs róla hivatalos adat. De ha már a kormányfő szóba hozta, akkor talán lehet kérni, hogy ezentúl ezt a mutatót tegyék közzé rendszeresen. Nem kell, hogy ő számoljon be róla, megkeresem én szívesen magamnak. Sőt a kétszeres, háromszoros változásokat is kiszámolom, akár másnak is teljesen ingyen.

Még egy emlegetett adatsorra térnék ki, nem azért mert eltérést találtam, csak adódik egy összehasonlítás. Humoros volt a jubileumi román kormányfőre való utalás, Ciolacu a huszadik, mióta Orbán Viktor a magyar miniszterelnök. (Az más kérdés, hogy ebben az ideiglenes miniszterelnökök is benne vannak, egy hónap alatti hivatali idővel szerepel nyolc miniszterelnök, 2015-ben Ponta és Oprea négyszer váltották egymást. Persze be lehet számolni őket mindahányszor, és kijön a húsz.) Csakhogy a miniszterelnökök sűrűbb váltakozása ellenére az egy főre jutó GDP az EU átlagában 2010-ben 10 százalékkal volt alacsonyabb Romániában, mint Magyarországon, most meg ugyanott tartanak. Tehát ők 56 százalékról indultak, mi 66-ról és most ők is 78%-on állnak. És mi lesz 2030-ban? Majd akkor meglátjuk. Ezekkel a fejlődési ívekkel, növekedési pályákkal, szokásos kerékvágásokkal hadilábon állok. Ez ugyanannak az ellenséges (emberellenes) filozófiának a fegyvere. A játék kedvéért számolgattam egy kicsit, de alapvetően irtózom a Mrd Ft-októl és az EU átlagtól. Ha tényleg a mondottak lennének a szellemi alapjaink, akkor a gazdasági alapok hangsúlyai máshová helyeződnének.

Visszatérve a szellemi alapokhoz, üdítő volt az alkotmányok összehasonlító elemzése, annak megvilágítása, hogy a felvilágosodás (és a francia forradalom) a kereszténység elutasítása alapján szeretett volna, pusztán a jó felismerése és belátása alapján egy magasabb rendű életet megvalósítani, amiben az egyházra és a vallásra gátló tényezőként tekintettek. A gőgös elbizakodottságot már csak én teszem hozzá. Miniszterelnök úr megjegyzését, miszerint akár így is lehetett volna, saját fiatalkori liberális világmegváltó lobogása utáni nosztalgia számlájára írom. Persze ettől függetlenül ez súlyos tévedés. Sajnos az is, miszerint az alkotmányban nemzetünk szellemi alapjai lennének rögzítve. Annak ugyanis az lenne a mércéje, hogy ahhoz szabjuk életünket. Ez viszont nem nagyon akar látszani. Ennek hiányában maradt a másik megállapítás igazsága: hedonista pogányok lettünk. Szerintem inkább eretnekek, mint pogányok, de ez részletkérdés. Jellemzően olyan vallásban hiszünk, amit saját magunknak állítottunk össze a kereszténységet is forrásként használva, ha ugyan még vallásnak nevezhető mindenki különbejáratú filozófiája, hogy miért él úgy ahogy. A hedonistával inkább egyetértek, bár nemcsak azoknak a tömege nagy, akik nem tudják, hogy mi a hedonizmus, hanem azoké is, akiknek nem nagyon adódik meg, hogy élvezzék az életet. Igaz ahhoz, hogy hedonisták legyünk, nem kell tudni, hogy mi az, sőt nem kell feltétlenül élvezni sem az életet, egyszerűen elég elmerülni benne minden magasabb rendű cél nélkül. És egy alkotmány nem képes ezen változtatni. A mi életünk az alkotmány ellenére megmaradt a kritizált nyugatiak szellemében/szellemtelenségében.

Üdítőnek nem mondanám, de szemnyitogató, ahogy Európa keresztény gyökereinek megtagadásáról, elutasításáról beszélt miniszterelnök úr egyrészt a felvilágosodás kapcsán, másrészt az Unió politikája kapcsán. Ide társítom az elején tett kijelentést az Unió értékeiről: migráció, LMBTQ, háború. Ez persze kifigurázás, de ha idevesszük még az egyetemes értékeket, mint puha hatalmi fegyvert, ellenséges ideológiát, akkor könnyen levonjuk az alábbi sarkos következtetést: a nyugati világ szabadságjogai, demokratikus berendezkedése, tudományos eredményei, technikai csodái, és nem utolsósorban jóléte, amit vallásos hódolattal illetnek, és értéknek tartanak, mind a kereszténység tagadásából születtek, és a kereszténység értékeivel ellentétesek. Ha valaki elkötelezett a keresztény értékek mellett, akkor az úgynevezett nyugati értékekre csak mint hazugságra, becsapásra, ördögi cselvetésre tekinthet. Akinek kedve tartja, majd finomítja a megfogalmazást, megpróbálkozhat az összeegyeztetéssel, előre felhívom a figyelmét, hogy nem lesz könnyű dolga, minden bokorban a megalkuvás veszélye leselkedik majd rá.

A demográfiai kitekintés azért tetszett, mert be lehet ismerni akár azt is, hogy nagy bajban vagyunk, és nem történik még nagyobb baj ezáltal. Mert azt, hogy a Momentum egyetlen igaz mondataként idézte a miniszterelnök megállapítását, nem kihívás. Nyilván ők is a humor szándékával tették ezt, az más kérdés, hogy ezzel lehet-e humorizálni, máskülönben gyakorlati megoldást ők sem tudnak rá, és ezzel a megnyilvánulásukkal éppen azt bizonyítják, hogy ők az üres semmitmondók. Az idézett termékenységi arányszámokhoz annyit tennék hozzá, hogy tényleg az 1,2-es mélypontról nem is 1,5-re, hanem 1,6-ra növekedett ennek értéke, viszont 2022-ben visszaesett 1,5-re. Ez a hullámzás vélhetően a családpolitika jó híre, meg a részletekben való elmerülés veszélye miatt maradt ki. De a nagy baj nem az arányszámokban mutatkozik meg, hanem a szemléletben, ami az egyéni szabadság nevében elutasítja a gyermekvállalást.

Utolsó bekezdés. Amikor először hallottam miniszterelnök úr szájából az LMBTQ kifejezést, elembítíkú-ként ejtve, azt kérdeztem magamtól, miért nem mondja magyarosan: elembétékú. Aztán rájöttem, ez nem magyar termék, maradjon csak elembítíqú-nak, ne akarjuk honosítani. Annyit azonban még hozzátennék, hogy az identitászavarra rájátszó politikai erők ugyan veszélyesek, de nem jöhettek volna létre, ha a normális nemi identitásúak párkapcsolataikban a keresztény erkölcs alapján álltak volna. Igen, először azt verték szét a szexuális forradalommal, az emancipációval (vö. nyugati értékek), utána aztán minden szexuális viselkedést fel lehet szabadítani. Ám így is sokkal nagyobb gond a heteroszexuálisok erkölcstelensége, mint az LMBTQ terjedése. A megoldás itt is, mint minden más téren, először tegyünk rendet a saját házunk táján, aztán kezdjünk a szomszédban sepregetni.