„A magyar kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen.” A családbarát politika egyik jellemző mondata mögött vannak intézkedések is, de szemléleti deformitás is. Az intézkedésekről hallhatunk, olvashatunk, ezért itt most csak a szemléleti gonddal foglalkozunk.

Van létjogosultsága a családtervezésnek és a vágynak, hogy gyermek szülessen a családba, de ennél többről van szó, amit a zsoltáros a témához illő emelkedettséggel így fejez ki: „az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh drága gyümölcse” (Zsolt 127,3). És ez nem pusztán egy költői megfogalmazása volt a gyermekáldásról való korabeli gondolkodásnak, hanem ehhez szabták a kor emberei az életüket is, vagyis a sok gyermeket Isten áldásának tekintették, a gyermektelenek pedig szégyennek tartották állapotukat. Vágytak a sok gyermekre? Nyilvánvalóan, de a saját vágyukat megelőzte az Úrban való bizakodás.

Amikor a vágyott gyermekek megszületéséről van szó, annak középpontjában nem az Úr van, hanem a szülők és a kormány. A szülők, amennyiben tervezik, hogy hány gyermekük legyen, és a kormány, amelyik ahhoz akar hozzájárulni, hogy ezek a gyermekek megszülethessenek, merthogy a tapasztalat szerint kevesebb születik. Hogy a szülő bizakodik-e az Úrban, kéri-e az ő segítségét, áldását, az már magánügy. És ha kéri, mihez kéri? Hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek? Csakhogy a vágyott gyermekek, amennyiben szám is járul hozzá, Isten ajándékozó kegyelmének a korlátozását jelentik. Vagyis nem mernek Istenre hagyatkozni. Ez a jelenség nemcsak a gyermekek számát illetően, hanem minden téren megmutatkozik; a felvilágosult, gondolkodó ember a saját elképzeléseit fontosabbnak, követendőbbnek tartja, mint a jó értelemben vett Istenre hagyatkozást.

Míg az emberek alapvetően Istenben bíztak, addig volt is gyermekáldás, amióta inkább magukban bíznak, egyre kevesebb gyermek születik. Így megy ez Istennel és Isten nélkül. Az emberi önbizalom, vagy inkább túlzott magabiztosság, már az ősbűn elkövetésekor megmutatkozott. Vajon ki tudja jobban, mi a jó az embernek, a Teremtő vagy a teremtmény? Ez nem jelenti azt, hogy az ember fel lenne mentve a gondolkodás alól, sőt amikor gondolkodik, vegye figyelembe Teremtője szándékát.

A vágyott gyermekek kifejezés túl emberközpontú, azt sugallja, hogy az ember tervei és a körülmények a kulcsa a gyermekvállalásnak, holott az Úr ajándéka a gyermek. Aki nem ajándékként tekint a gyermekre, hajlamos a magántulajdonaként tekinteni rá, a saját erejének, a saját képességeinek, a saját elképzeléseinek eredményeként, ahelyett, hogy mindig hálát adna érte Istennek. A vágyott gyermekek kifejezés mögötti torz szemlélet nem csak a gyermekvállaláskor, hanem a gyermeknevelés hosszú időszakában is meghatározó lehet, nem válik sem a szülő, sem a gyermek javára.

Ha vannak vágyott gyermekek, akkor bizonyára vannak nem vágyott gyermekek is, velük mi a helyzet? Ha a vágyott gyermekek megszületését támogatjuk, a nem vágyott gyermekek megszületését nem? Megszabhatja pusztán a vágy, hogy egy gyermek megszülessen vagy ne szülessen meg? A vágyott gyermekek kifejezés logikája az abortuszokban már megmutatta nemzetpusztító hatását, nemcsak a nem vágyott gyermekek meg nem születésében, hanem a gyilkos módszer jellemromboló hatásában. Ezért azt javaslom, hogy a vágyott szót ebben az összefüggésben ne használjuk. Mennyivel másabban hangzana: „A magyar kormány célja, hogy minden gyermek megszülethessen.” Nagy botrány lenne belőle.