A hírek mennyisége és sokoldalúsága ellenére az átlagember alig tud valamit Magyarország legsúlyosabb gyermekeket érintő problémáiról, vagy ha tud is, nem foglalkoztatja különösebben. Bizonyos szempontból igaz ez a megállapítás a bicskei gyermekotthonban történtekre és a kegyelmi ügyre vonatkozóan is, felkapott ügy lett, felkapottabb az általánosságban mutatkozó tragikus helyzet bemutatásánál, elemzésénél, de a felkapottság a tisztánlátást nem erősíti. A hírek is fogyasztási cikkek, amiket úgy lehet jól eladni, ha a befogadó felfogóképességéhez, illetve igényeihez szabják. A bennük lévő igazság általában töredékes, mint amilyen a magyar társadalom. És nincs törekvés az igazság teljes kibontására, mert nincs rá fogadókészség sem.
Innen már csak egy lépésre vagyunk a legsúlyosabb gyermekeket érintő problémáktól, hiszen azok kimondása és kezelése fogadókészség hiányában lehetetlen. Tekintsük át „röviden”, miként jutottunk ide. Ennek az áttekintésnek a tételmondata, hogy a modern állam és élet családellenes. (A posztmodern is.) Merthogy a modernitás az egyéni szabadság hangsúlyozásával szétverte a nagycsaládot, azt a nagycsaládot, ami munka- és életközösség volt egyben, születéstől a halálig változó szerepekkel, de stabilan kísérte végig egy életen át az embert. Ha szerények is voltak az életkörülmények, de a családban természetesen fejlődött a ház körüli tevékenységben a sokoldalú képesség a család és a társadalom javára.
A modern állam kiszakította az embert ebből a munka- és életközösségből, gazdasági növekedést, anyagi fejlődést, jobb megélhetést ígért, az egyéni szabadság ezek élvezetére is vonatkozott. Valójában az egyéni szabadság biztosítása politikai indíttatású volt, ennek propagandistái hatalmi harcot vívtak, forradalmi módon meg is szerezték a hatalmat, a jogok szélesítésével pedig fenn is tartják hatalmukat. Az más kérdés, hogy az emberek túlnyomó része nem tud jól élni a szabadsággal, hanem csak úgy, ahogy és amire a hatalmon lévőktől kapják. A modern államok fő célkitűzése és egyben önigazolása a gazdasági növekedés, amit a fenntartható fejlődés eszméje sem enyhített, pedig a lufit nem lehet folyamatosan fújni, mert a végén kidurran és cafatokra szakad.
A gazdasági növekedéshez több szempontból is szükség volt az emberekre. Egyrészt munkaerőként, ezért kiszakították az embert a családi munkaközösségből, gépesítették az otthoni munkákat, társadalmi munkamegosztást valósítottak meg. Van ennek a munkamegosztásnak szép oldala, hiszen a nagyobb közösség igényeit szolgálja, viszont mégiscsak idegen munkáról van szó, amiért pénzt kap az ember, hogy abból finanszírozza az otthoni dolgait, míg korábban ez volt a munka döntő része. A pénzzel azonban nincs vége, mert karrier is adódhat, úgyhogy akiket sikerül jobban bevonni, azoknak a munka lesz az életük, még ha ezt nem is minden esetben vallják be maguknak sem. Ahelyett, hogy a család lenne az életük, hogy alkotó energiáikat a családba fektetnék, merthogy a következő nemzedéket így kellene útnak indítani. Szép dolog, ha a szülők dolgoznak, a gyerekek meg tanulnak, de a családi munka- és életközösséghez képest, amiben a gyerek otthon tanult a szüleitől, ez eléggé fogyatékos rendszer.
Munkaerő mellett fogyasztóként volt szükség az emberre, merthogy a folytonosan növekvő mennyiségben előállított anyagi javakat és szolgáltatásokat el kell adni, meg kell vásárolni. Mára azonban odáig jutottunk, hogy az elért jobb megélhetés fogságában vergődünk, szabadságunkat az életszínvonal és a kényelem felemészti, ami visszahat a gyermekvállalásra is. A nagycsalád, a többgenerációs család türelemre, együttműködésre, munkára tanított születéstől a halálig. Gyümölcsei a családban értek be, de a tágabb közösség is élvezte. Ennek a családnak a működését nem a fogyasztás szabta meg. A modern élet felgyorsult, eleve türelmetlen, atomizálta a családot, a munka révén tovább bomlasztotta; még a születést, a halált, részben a gyermeknevelést is intézményesítette. Miért kellett szétverni a nagycsaládot? Mert nem fogyasztott. Mert a gazdasági növekedést akadályozta. Elképzelhető, hogy felcseréltem az okot és az okozatot, de a lényegen nem változtat. A modern állam, a modern élet családellenes. Halljuk, hogy a magánélet szent, a családi életbe nem lehet beleszólni. Ennél jobban tényleg nem.
Mi az a szabadság, amit a modern világ adott az embereknek? A hatalmi politika logikája szerint a régi urak helyét újak vették át, akik többet követeltek, de többet is engedtek más téren. Mind a nagyobb követelések, mind a nagyobb engedékenység a családi élet rovására ment. A nagyobb követelések szétzilálták a családot, az engedékenység pedig kiszolgáltatta a családi közösséget az egyéni vágyaknak. Az emberi és polgári jogok nyilatkozatát előszeretettel ábrázolják a tízparancsolat két kőtáblájának mintájára, de a 17 pont közül egy sem foglalkozik a családdal, csak az egyéni szabadságjogokkal, és azok garanciáival. A tízparancsolatban, mely számra ugyan kevesebb, mégis belefért egy-kettő a családi életre vonatkozóan is. De a szemléleti különbség nem csak itt érhető tetten, hanem a szabad ember és az Istennek való szolgálat ki nem mondott ellentétében is. Pedig a szabadságot éppen ezért kapta az ember; akik emberi és polgári jogokat mondtak ki, olyannal kereskedtek, ami nem az övék volt.
Miközben a családi élet megnehezült, pedig mennyi könnyebbséget jelentenek a vezetékes szolgáltatások és a háztartási gépek, csak éppen megfosztanak a közös tevékenységektől, hogy egy másik munkamegosztásban vállalhassunk nagyobb szerepet növelve a termelést és a fogyasztást, nem vesszük észre, hogy saját magunk vagyunk ennek az okai. Igaz, kellett hozzá a modern állam nyomása, illetve engedékenysége, utóbbi pl. a válások és az abortuszok engedélyezésekor. Ez a fajta problémamegoldás elképzelhető, hogy a konkrét ügyet átmenetileg kezeli, de a személyiséget nem fejleszti, a hosszú távú hatásai pedig jóval súlyosabbak lehetnek, főleg a gyerekekre nézve. Hogy a médián/interneten keresztül rájuk zúduló szabadosságról ne is beszéljünk. A korhatáros tartalmak különben nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is károsak lehetnek. A piac azonban az egyéni szabadságjogokkal karöltve uralkodik a józan ész felett.
Szóval rendszerszinten folyik a gyermekek lelki megnyomorítása válásokkal, abortuszokkal, senkinek sem való internetes tartalmakkal, de Magyarországon ebből nem lesz hír, mert ez magánügynek számít. Természetesen nem magánügy, mert az élet minden terén éreztetik negatív hatásukat, de ennek kezelése szinte lehetetlen. Viszont súlyos következményekkel járó hír lett abból, hogy az a nevelő, akit 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítéltek, elnöki kegyelem útján, büntetésének majdnem felét letöltve kiszabadult, és ez botrányos. Nem a gyerekek kárára elkövetett bűncselekményeket akarom kisebbíteni, hanem arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy sok esetben a szülők mindennapos gyakorlata is elég káros tud lenni. Hiába a lemondás, a nincs kegyelem, a zéró tolerancia, az alkotmánymódosítás, a gyermekvédelmi törvény szigorítása, az alapképlet nem fog változni, mert nem gyökerében orvosolják a bajt, hanem csak felszíni kezelést alkalmaznak. Tulajdonképpen így működik a modern állam, a polgári demokrácia, belülről szétrohad minden, itt-ott nyomnak rá egy tapaszt. A rohadásról nem beszélünk, a felszínt kozmetikázzuk. A tényleges problémákat azért nem lehet kezelni, mert azok a rendszer működéséből fakadnak, csak akkor lehetne kezelni azokat, ha magát a rendszert számolnánk fel.
Nyilvánvaló, hogy a modern állam választott vezetői nem engedhetik meg maguknak egyetlen probléma gyökeres kezelését sem, mert az – a problémák folyamatos halmozódása nyomán – olyan társadalmi megrázkódtatással járna, ami elsodorná őket. Ezért csak felszíni kezelést alkalmaznak, ami leginkább arra jó, hogy igazolják magukat és biztosítsák továbbélésüket, ezt felelős kormányzásnak hívják a modern világban.
Megdöbbentő lehet, hogy a sok és sokféle családtámogatási intézkedések közepette családellenesnek tituláltam a modern államot. Ha nem lenne az, akkor nem lenne szükség családtámogatásra a kormány részéről. És hiába a családtámogatások, eredményük alig kézzelfogható, mert a modern élet önző és családellenes. Hiába töltik bele a pénzt, azzal nem lehet a lyukakat betömni, amit a másik kezükkel vágtak bele. Persze ezek hiányában, még rosszabb lenne a helyzet.
