Hogy Magyarország demográfiai helyzete katasztrofális, azt nem kell senkinek sem bizonygatni. Ugyan erről nem hallunk naponta a hírekben, de a se szeri, se száma családpolitikai intézkedések indirekt módon erre is felhívják a figyelmet. Természetesen örvendünk a családpolitikai intézkedéseknek, még akkor is, ha az elmúlt évtizedben alig mutatkozik valami össztársadalmi eredmény, mert így is segítséget nyújt az igénybevevő családoknak. Az is az intézkedések javára írható, hogy a hagyományos családmodellt kívánják erősíteni.
A kevés eredményt különben a kormányzat is elismeri, az adatok is ezt mutatják. Az elmúlt évtizedben a születések száma évi 90000 körül stagnál, a halálozásoké 130000 körül mozog, vagyis 10 év alatt kb. 400000 fő volt a természetes fogyás az országban. Nem mehetünk el szó nélkül az abortuszok mellett sem, amelyeknek a száma ugyan 40000-ről 30000 alá csökkent (a születésekhez viszonyítva 45-ről 30%-ra), de 10 év alatt így is majdnem 350000 magzati életet oltottak ki. Eredménynek tűnik, hogy a házasságok évi száma 35000-ről 50000-re nőtt, a válásoké 23000-ről 17000-re csökkent ugyanezen időszakban. Leginkább a teljes termékenységi arányszám, illetve ezzel összefüggésben a reprodukciós együttható 2011-es mélyponthoz képest való növekedése jó hír, de ezeknek értéke még mindig messze elmarad attól, ami a népesség szinten tartását jelentené.
Talán nem túlzás ezek után feltenni a kérdést: Miért nem működik ez a családpolitika? Miért nem működik annak ellenére, hogy folyton reklámozzák, és még a társadalom is támogatja? Nem nehéz a válasz, ez év szeptemberében a III. Budapesti Demográfiai Csúcson többek között Orbán Viktor és Kásler Miklós is elmondta, és persze Kövér László, bár a kérdés ilyen formán talán nem hangzott el. Kásler miniszter úr szerint „a demográfiai problémák nagyon gyorsan megoldódnának, ha ismét az a szemlélet uralkodna, hogy a család, a gyermek érték, valamint a nők is azt éreznék, hogy az életük attól teljesedik ki, ha gondoskodnak az emberi nem fenntartásáról”.
A többiek idézésétől eltekintünk, nem azért, mert nem lehetne akár még az előbbinél is jobb megfogalmazást találni köztük (az emberi nem fenntartása nem hinném, hogy a nőket motiválja), de újat már nem mondanának, a kulcsszó pedig elhangzott: szemlélet. Magyarországon a szemlélettel van baj. Helyes szemlélettel gyorsan megoldódnának még a demográfiai problémák is, ám ez a szemlélet nincs meg, kiveszett, kiirtották a magyarokból, ha nem is mindenkiből. A családpolitikai intézkedések viszont alig képesek a szemléleten változtatni, bár a házasságot, a családot, a gyermekvállalást értéknek tüntetik fel.
A konferencián többen is megfogalmazták, hogy a családteremtéshez elsősorban nem pénz, hanem értékek kellenek. Amíg az értékek nem állnak helyre, addig a családtámogatási intézkedések sem fogják elérni a kívánt célt, Magyarország népességcsökkenésének megállítását. Így tévesnek kell tartanunk szintén a konferencián elhangzott miniszterelnöki megállapítást, hogy a fordulópont az lesz, amikor „a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha ugyanezek az emberek nem vállaltak volna gyereket”. De nemcsak ebben téved. Addig jó, miszerint európai jelenség a népességfogyás, ám mindezt a világháborúkhoz kapcsolni, és ebből levezetni az állami beavatkozás szükségszerűségét, erős fejcsóválásra adnak okot. Örömteli, hogy belátja, olyan problémával áll szemben, amit ő egyedül nem képes megoldani. Feltételül – többek között – az európai kereszténység visszaerősödését említi, mivel „magányos szigetként Magyarország aligha lesz képes eredményeket elérni”. Ez a fél mondat azonban mintha azt üzenné, hogy Magyarországon már visszaerősödött a kereszténység, ami megint tévedés. A fordulópont az lenne, amikor a gyermeket vállalók, függetlenül anyagi helyzetüktől, több gyermeket is vállalnak, mert így a teremtésben közreműködhetnek Isten oldalán. Ám ennek manapság nincs realitása. Ahogy annak sem, hogy a párkapcsolatok, a házasságok, a nemi élet, a gyermekvállalás ténylegesen a keresztény erkölcsnek megfelelő módon alakuljanak. És annak sem, hogy egy szép házi szertartás keretében a családok ajánlják fel magukat Jézus Szentséges Szívének. Ha ezek lényeges arányban meglennének, akkor mondhatnánk, hogy visszaerősödött a kereszténység.
Manapság nem azért kevés a gyerek, mert az embereknek nincs elég pénzük gyermeket nevelni, hanem azért, mert az életük alapvető átalakítását, ami a több gyerek vállalásával jár, nem akarják vállalni, nem értékelik a családi élet örömeit, mert azok túl nagy áldozatot kívánnak. Sok esetben pedig hiába vállalnak több gyereket, nem jut elegendő idő a nevelésükre ugyanazokból az okokból kifolyólag.
Kétségtelenül súlyos gond a népességfogyás, de még súlyosabb a helytelen szemlélet, aminek csak egyik megjelenési formája a gyermekvállalási kedv hanyatlása. A családpolitikai intézkedések pusztán felszíni kezelést kínálnak, nem orvosolják gyökerestül a problémát. A mintaszerűnek kikiáltott, jó gyakorlatokkal teli családtámogatási rendszer politikailag megéri, még akkor is, ha a népességfogyást nem tudja megállítani. Ahhoz ugyanis olyan intézkedésekre lenne szükség, amit az erősen individualizálódott magyar társadalom nem tudna elfogadni, mert oly érzékenyek a magánéletükre és szabadságukra. Nos, ezen kellene változtatni, ez azonban a választók átpártolását hozná, vagyis marad a családpolitika, marad a helytelen szemlélet, marad a fogyás és végső soron a kipusztulás. És bármennyire is ellenkezünk, országunk mások kezére fog kerülni, ha nem leszünk elég bátrak, hogy szembeszálljunk saját magunkkal.
