Húsz éve jelent meg a Déli harangszó c. tanulmánykötet, de éppen a déli harangszóval kapcsolatos belső ellentmondásai azóta is tetten érhetők a közgondolkodásban. Érszegi Géza tanulmánya Az év minden napján délben mindörökre harangozni kell címet kapta, nem véletlenül. Ez a cím idézet, de nem az 1456-os pápai bullából (Cum his superioribus annis), hanem Johannes Burchard pápai szertartásmester naplójából, aki 1500-ban Szent Lőrinc ünnepét megelőző naphoz kapcsolódóan jegyezte le ezeket a szavakat. Ugyanis VI. Sándor pápa az általa meghirdetett jubileumi szentévben a kiújult török veszély miatt felújította III. Calixtus pápa – mellesleg VI. Sándor szintén Borgia nagybátyja – egykori rendelkezését. Már III. Calixtus is azt írta elő, hogy minden nap harangozzanak, és ezzel buzdítsák imára a kereszténység védelmében a népet, de úgy tűnik, hogy a rendelkezés idővel feledésbe ment, máskülönben nem kellett volna felújítani. De míg III. Calixtus 1456-ban inter nonas et vesperas írta elő a harangozást, vagyis a három órai és az esti ima közé, addig VI. Sándor délre. Ebből az következik, hogy a déli harangszó elrendelése csak többszörös áttétellel kapcsolódik a nándorfehérvári diadalhoz, amennyiben a pápai bulla a török megállításáért kérte az esdeklő imádságot, erre szolgált a harangszó, majd Nándorfehérvárnál sikerült legyőzni a törököt és VI. Sándor III. Calixtus nyomán rendelkezett a harangozásról.
A könyv ellentmondásait az előszavak szolgáltatják, mert mintha azok szerzői nem ismerték volna a könyvben közölt forrásokat. Az első előszóban II. János Pál pápa az Úrangyala imádkozásából kiindulva értékelte a déli harangszót: „1456-ban III. Calixtus pápa rendelte el, hogy a keresztény világban délben húzzák meg a harangokat, s kérjék Isten oltalmát e szép könyörgő imával Mária tiszteletére.” Nyilván fontosabb az Úrangyala évszázados déli imádkozása, mint a déli harangszó elrendelőjének a neve, de éppen ebben a könyvben szerencsésebb megfogalmazás is születhetett volna. Ahogy Paskai László esztergomi érsek részéről ez sikerült is: „A déli harangszónak sajátos magyar jelentése van: emlékeztet a nándorfehérvári győzelemre.” A harmadik előszót a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor írta. Bár utal arra, hogy beleolvasott a kötetbe, amikor az 1526 előtti fennmaradt harangok száma felett elmélkedik, de a déli harangszóra vonatkozóan ez nem érződik: „III. Calixtus pápa 1456. június 29-én a török előrenyomulás megállítása érdekében elrendelte, hogy minden nap délben háromszor szólaljanak meg a harangok.”
XII. Piusz pápa 1956. június 29-én a Dum maerenti animo kezdetű apostoli levelében párhuzamot vont az 500 évvel korábbi török és a korabeli kommunista veszély között. Kitért a harangozásra is, és ezt a diplomatikus megállapítást tette: „valamennyiőtöket emlékeztetni kívánunk elődünknek, III. Calixtusnak említett apostoli levelére, amelyben meghagyta, hogy minden egyes megszentelt épületben naponként kondítsák meg meghatározott időpontokban az ércharangokat”. De csak a harangozás időpontjára nézve volt diplomatikus, a kommunista berendezkedéssel szemben nem: „Ma sem kisebbek a veszedelmek, amelyek lelketeket és a katolikus egyházat nálatok szorongatják; amikor tehát meghalljátok, hogy templomaitokban megszólalnak a harangok és imára hívnak, emlékezzetek erre a buzdításra: és amit őseitek cselekedtek, esdeklőn tegyétek ti is, bízva bízván ugyanabban az isteni segítségben.” És emellett nem feledkezett meg a Boldogságos Szűz hathatós párfogásáról sem említést tenni. Nyilvánvaló, más rákészültséget jelent egy 500 éves évfordulóra szánt apostoli levél és egy könyv előszava, de ha belegondolunk, hogy az a könyv tulajdonképpen a déli harangszó elrendelésének 500. évfordulóján jelent meg, akkor – már csak pápaelődjei iránti tiszteletből is – elvárható lett volna a körültekintőbb megfogalmazás II. János Pál pápa részéről.
A nándorfehérvári diadal 500. évfordulójára Vecsey Lajos Az imádságok bullája és a déli harangszó címmel kiadta a bulla eredeti szövegét, le is fordította és még egy tanulmányt is írt. Miközben végig azt állítja, hogy III. Calixtus rendelte el a déli harangszót, nem kerülheti ki, hogy megkísérelje a bulla szövegében található inter nonas et vesperas és a dél közti különbség feloldását. Azt valószínűsíti, hogy a zsolozsma imádságainak anticipálása, vagyis előre hozása állhatott a háttérben, ezért a délutáni időpont délre kerülhetett. Ezzel az érvvel az a gond, hogy III. Calixtus vélhetően nem anticipált, az általa leírt időpont egyértelműen délutáni, ha déli harangszót szeretett volna elrendelni, akkor azt írta volna, hogy a sexta idején harangozzanak. (Ennek ellenére se szeri, se száma azoknak az írásoknak, amelyek az inter nonas et vesperast délnek tartja, de akad olyan is, amelyik a háromszori harangozást az egész napra elosztva gondolja el, vagyis reggel, délben és este, íme, ebből az egyik a déli harangszó.) Nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy III. Calixtus nem déli harangszót rendelt el, legfeljebb a gyakorlat módosulhatott az anticipálás nyomán, bár én – az 1456 utáni forrásokat nem ismerve – azt feltételezem, hogy ahol megmaradt a pápai felszólításra a harangozás gyakorlata, ott inkább egyszerűsödés ment végbe és nem játszott közre a zsolozsmarész előbbre hozatala. A többszöri délutáni harangozás (a pápa háromszorit írt elő és ehhez jött még az esti imára hívó harangszó) túlzsúfolttá teszi a délutánt, télen még inkább. Vecsey indoklása, amit különben ő maga is csak valószínűsít, hivatkozással kerül elő a Mészáros István által szerkesztett Erősítsd testvéreidet! Magyar vonatkozású pápai üzenetek 1456-ból és 1956-ból c. kötetben (labilis időpont), ez azonban még nem teszi igazzá.
Ugyan Cseh Valentin A nándorfehérvári csata c. művében Vecseyre, Mészárosra, Érszegire is hivatkozott, mégis sikerült – vagy éppen azért? – egy olyan mondatot összehoznia, ami sírásra és nevetésre is alkalmat ad: „Callixtus célja a déli három harangkongatással – ahogy ezt »Bulla Oratorium et Pulsatio Meridina« című bullájában elrendelte – az volt, hogy a keresztény világban minden délben imádkozzanak a török elleni harc eredményességéért, a török feletti győzelemért, amint az a bullában egyértelműen megfogalmazta.” Addig rendben van, hogy tisztázza, nem a nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte el a pápa a harangszót. Már a három harangkongatás is eléggé furcsa megfogalmazás, a Bulla Oratorium viszont még akkor is védhetetlen elírás, ha az internet tele van vele, ráadásul most magam is gyarapítom az ilyen oldalak számát. Valójában Bulla Orationumról van szó. Ez azonban még csak a kisebbik baj, a Bulla orationum et pulsatio meridina nem a pápai bulla, hanem Vecsey művének a latin címe. Ezek után a mondat végén az egyeztetés elmaradását már alig vesszük észre. Így végül csak egy kérdés marad, hogy mi lehetett a lektor, Veszprémy László feladata.
A déli harangszó nemzeti ügy. Nekem úgy tűnik, hogy Vecseynek is ez volt az egyik motivációja, amikor bizonygatta, hogy III. Calixtus rendelte el a déli harangszót. Pedig talán nem megalkuvás azt mondani az általa közzétett forrás alapján, hogy a déli harangszónak az előzményét rendelte el. Ettől még nem leszünk nemzetietlenek. Így is nagy dolog, hogy a pápa – a leginkább érintett ország nevének említése nélkül – imádságra szólított fel, harangozást, körmenetet rendelt el, majd örvendezett a győzelem felett és hálát adott érte Istennek, sőt a győzelem hírének augusztus 6-án való vétele nyomán vezette be a következő évben Urunk színeváltozásának ünnepét. (Itt felhívom a figyelmet a véletlennek bizonyosan nem mondható egybeesésre, hogy halálának is ez lett a napja 1458-ban.) A déli harangszó természetesen az én szívemnek is kedves, de a kisajátítása vagy magunkhoz láncolása helyett inkább azon kellene elmélkedni, hogy van-e összefüggés a harangszó és az imádság elrendelése, illetve a csodálatos győzelem között. És van-e összefüggés a csodálatos győzelem után elmaradozó harangszó és imádság, illetve a mohácsi csatavesztés között. És ha van, akkor mik a jelenlegi kilátásaink? És mi ér többet: a halál feletti győzelem és meglátni a mennyt, vagy győzni a pogányon Belgrádnál?
