Olykor hallani nyilatkozatokban, meg amúgy is a normális élethez való visszatérés vágyáról. Úgy bugyog fel ez egyesekből, mint az emberiség közös kívánsága. Akár örülhetnénk is, hogy végre valamiben mindenki egyetért, minden nép egyként akar valamit. De még mielőtt magával ragadna minket a nemzetközi együvé tartozás érzése, megpróbáljuk körülírni a normális életet, amit annyira szeretnénk.

A mélyebb elemzésbe merülés előtt megállapítjuk, hogy a közgondolkodás szerint ez a vágy a járvány előtti időszak életviteli rendjének helyreállítására/helyreállására vonatkozhat, hogy ne kelljen félni se a betegségtől, se a munkahely elvesztésétől, szűnjenek meg a korlátozások, önkorlátozások. Akkor is, ha betegségek addig is voltak, a munkahely elveszhetett és bizonyos korlátokat akkor is meg kellett tartani. Ezt csak azért írom, mert a jelenlegi nehézségek közepette hajlamosak vagyunk a korábbi időszakot idealizálni, miközben már akkor is sokan azt gondolták, hogy ennél rosszabb nem lehet.

Nem vonjuk kétségbe a fenti vágynak a létjogosultságát, de ebből a helyzetből azért többet is ki lehet és kell is hozni. A válságok egyrészt pusztítanak, másrészt kihívást jelentenek. A pusztulás szemszögéből nézve érthető a válság előtti időszakhoz való visszatérés vágya, viszont a kihívás és a kihívásra adott válasz szemszögéből nyilvánvaló, hogy nem lehet ugyanoda visszatérni. Azt persze mondhatjuk, hogy nem akar ugyanoda visszatérni senki, csak a keretek helyreállítását/helyreállását kívánják. Aztán a járvány tapasztalatainak függvényében lehet azokat új tartalommal kitölteni. Mondhatjuk, csak nem lenne igaz.

De térjünk vissza a normális élet – kifejezéshez. Csodálkozom, hogy egyáltalán használják. Mondjuk így, szűkre szabott jelentéssel, nem kockázatos a használata. De ha csak egy szintet lépnénk a hozzá tartozó norma irányába, rögtön érdekesebb lenne a kérdés. Hogy a norma meghatározóiról már szó se essék. Miközben a normális élethez akarunk visszatérni, már nincs közös tartalom a normális élet kifejezés mögött, erről még csak beszélni sem lehet. Még a végén kiderülne, hogy valakik meg akarják szabni, ki hogyan éljen, annál nagyobb botrány nem létezik. A mi életünkbe ne szóljon bele senki, úgy élek, ahogy akarok. Ez az önhitt hozzáállás kedvező feltételeket biztosít a befolyásolásra és a norma (normátlanság) burkolt közvetítésére. Mondanom sem kell, hogy ez a kerülőutakon érkező normátlan norma manipulatív, az önhittséget növeli, butít, szabados életet propagál, fogyasztásra ösztönöz. Mert ilyen a jó élet, mindenki így csinálja. Ez az a normális élet, amihez vissza akarunk térni. Vagy kisebb fokú általánosítással, viszont tartalmában közel ugyanazt jelenti: mindenki vissza akar térni a saját maga által normálisnak tartott életéhez.

Van ellentmondás a korlátozásokból a normális életbe való visszatérés vágya között is. A normális élet ugyanis szabályszerű, rendes életet jelent. A korlátozások tulajdonképpen szabályok, amikhez igazodni kell. Ezen alapszik a normális élet. Persze most nem rendes, hanem rendkívüli a helyzet és a szabályok a különleges helyzetnek szólnak. Ettől függetlenül és ezzel együtt normális életet a szabályok betartásával élhetünk. Vagyis a rendkívüli körülmények közepette is normális életet élünk/élhetünk, amennyiben betartjuk a szabályokat.

Habár Európában a normátlanságig tágították a norma határait, ne gondoljuk, hogy nincs norma, megszűntek volna a normális élet alapszabályai. Nem a különféle társadalmak, akár egymástól is eltérő szokásaira gondolok, hanem az örök, teremtett életszabályokra. Ezek betartása vezet az igazi szabadsághoz és boldogsághoz, amit sem járvány, sem más rendkívüli esemény nem változtathat meg. Ezen szabályok áthágása azonban súlyos következményekkel jár, élettöréseket okoz, kibillent, lavírozásra késztet, hol ebbe, hol abba, sokszor önigazoló magyarázatokba kell kapaszkodni. Így is le lehet élni az életet és lehet szakítani látszólagos boldogságot, szabadságot.

A legjobb példákat a párkapcsolatok szolgáltatják, csak azért mert az együttélési formák és szexuális identitások száma a végtelenhez közelít, még a teremtett norma nem változott meg. A probléma nem új keletű, már Jézus is erre figyelmeztetett, bár ő csak a válólevél kapcsán: „Kezdetben nem így volt” (Mt 19,8). Beszélhetnénk arról, hogy a személyiséget hogyan teszi próbára, torzítja egy válás, akár szülőről, akár gyerekről van szó. Vagy arról, hogy a helytelen szeretet milyen károkat okoz. Fixa ideám, hogy a föld és a földművelés a legjobb gyermeknevelő eszköz, ma már egyre kevesebbeknek adatik meg. Ha már föld, akkor a másik kimeríthetetlen példatár a munka világa, azzal is könnyen félre lehet siklani. Botrány, de nem hallgat(hat)om el: az Istennek tetsző élet a normális. Ez nem garancia arra, hogy az ilyen életet élőt elkerülik a párkapcsolati és a munkahelyi problémák, de olyan megoldási, megküzdési tőkével rendelkezik, ami túlsegíti a nehézségeken. Viszont szükséges, hogy mindent ennek a szempontnak vessen alá.

Ez már nem az én puszta fixa ideám, egyszerűen belátható, hogy az Isten teremtette világban csak az élhet normális életet, aki a teremtett világ törvényeit felismeri, csodálja, szereti, életét azokra alapozza. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen a normális élet, még ateisták számára sem, mert vannak fokozatok a megismerésben és a többiben. Ha netalántán ehhez a normális élethez szeretne valaki visszatérni, nagyon is pártolom, csak egy baj van ezzel, a járvány miatt ettől nem is kellett elszakadni. De a járvány következtében esetleg ilyen felismerésre lehet jutni. Ha ez így van, akkor a járvány pusztítása mellett, még ha drága áron is, üdvös megújulást kínál. Éljünk a lehetőséggel, ahelyett, hogy dohogunk ezért vagy azért.

A normális élethez való visszatérés eszközének, egyetlen eszközének a vakcinát kínálják. Ezzel kapcsolatosan a legfontosabb kérdés, hogy legyőzhető avagy legyőzhetetlen tudatlanságról van-e szó. Már csak a járványtörténeti tapasztalatok alapján sem várható a vakcinától egy éven belül átütő eredmény. Ha fentebb önhittnek tituláltam az embert, nem tudom, most hogyan fokozhatnám. Öreganyám mindenhez hozzáteszi, hogy Isten segítségével. Úgy látszik, demenciája ellenére több ész és érzék van benne a világ működésével kapcsolatosan, mint a vakcinahívőkben. Persze, ismeri és szereti a teremtett világ alaptörvényét.