Hogyan mutatkozik meg Isten jóságos szeretete az útszéli döglött macskában?

2022. augusztus 22. - gabrielisabore

A tök, a paradicsom és a szilva hármas terhe alatt indulok rokonlátogatásra biciklivel. Édes teher, ha a föld megtermi gyümölcsét, hála érte Istennek.

Bánk felé az útszélen döglött macska hever. Láttam már elégszer ilyet, de most azonnal beugrik a rádiós reggeli ima, amiben Balog Zoltán ref. püspök elmélkedett Isten jóságos szeretetéről, mennyi mindenben tapasztalhatjuk azt (napsütés, eső, fák, madarak, közösségek, különösen barátok, család). És az útszéli döglött macskában hogyan nyilvánul meg Isten jóságos szeretete? Magam is az elmélkedés útjára léptem volna, de egyéb imák miatt elhessegetem a gondolatot, mondván, majd visszatérek rá. Olyan jól sikerült az elhessegetés, hogy az egyebeket elvégezve nem tudtam visszaemlékezni, mi volt a téma. Hosszas erőlködés után már le is tettem róla, mígnem egy másik – az áldozathozatal mérlege feletti (mekkora az áldozattal járó veszteség és mekkora a nyomában járó nyereség) – elmélkedés Pencnél eszembe idézte a korábbi motívumot. A rokonokat azon nyomban le is rohantam az úton-útfélen történtekkel.

Szóval könnyű a napsütésben, a szükséges esőben és a többiben Isten jóságos szeretetét megérezni – habár már ez sem megy zökkenők nélkül, mert kérdéses, hogy az emberek a földi ajándékok alapján képesek-e az égiekre emelni tekintetüket, és zökkenő adódhat abból is, hogy nagy a forróság, minek süt annyit a nap – de mi a helyzet szegény cicussal, meg általában a halállal?

Az alapállás ez: Isten jóságos szeretete mindenben megnyilvánul, csak észre kell venni. Ha mindenben, akkor szükségszerűen az elgázolt macskában is. Ez ugyan nem nyilvánvaló, bár annak kéne lennie. Házi feladat. Jöjjön az én megoldási kísérletem. (Előre jelzem, hogy ez a kísérlet nem tartalmazza a következő két kérdésre a választ: Tiéd volt az a macska? Akkor miért foglalkozol vele?)

Először is halálra gázolt macskánk nem szegény. Ugyan földi élete véget ért, és ezzel evilági örömei is, de szenvedései is, és átlépett a boldog beteljesülésbe. Most itt nem akarok a macskák mennyországáról értekezni, csak a természet mulandósága, sóhajtozása, vajúdása és szolgai állapotból való felszabadulása (vö. Róm 8,20–22) alapján állapítom meg, hogy van boldog beteljesülése mindennek, és ehhez a halálon át vezet az út. (Van nem boldog beteljesülés is, de most erről sem írok.)

Istenben boldogultat (I. B.) írnak/írtak sokszor a temetői fejfákra, és nem azt, hogy szegény (Sz). A szegények mi vagyunk, akik gyászoljuk elhunyt szerettünket. És akkor is szegények vagyunk, ha tudjuk, hogy kedves halottunk a boldog beteljesülés állapotába jutott, mert nélküle kell élnünk, és nagyon hiányzik. Még inkább szegények vagyunk, ha Istentől távol élünk.

Másodszor – visszatérve az útszélen kimúlt macskához – Isten jóságos szeretete abban is megnyilvánul, számunkra legalábbis, hogy felhívja figyelmünket az élet mulandóságára: „látjátok, testvérek, ennyi az élet”. A mi életünk is véget ér majd, persze ebből rossz következtetést is levonhatunk, hogy sietnünk kell minél jobban kihasználni a hátralévő időt. Bár ez nem feltétlenül rossz következtetés, az a kérdés, hogy mit értünk jobban alatt. Buzdulunk-e üdvösségünkre gondot viselni?

Harmadszor az állandóan tapasztalható tömeges keletkezés és elmúlás, a folytonos változás az embert – már amelyiket – arra készteti, hogy ezen látszólagos dolgok mögé tekintsen, és meglássa a változatlant, a nem keletkezőt, a nem elmúlót.

A tömeges keletkezés és elmúlás tapasztalata egyéb következtetéseket is magában hordoz, a kettőt érdemes egyben látni, illetve a kettő értékelését is egymáshoz közelíteni. Tehát nincs keletkezés elmúlás nélkül, valamint az elmúlás nem rosszabb, mint a keletkezés.

Ha az elmúlás ennyire tömeges, „természetes” és törvényszerű, akkor az arra tanít, hogy könnyebben elfogadjuk. Ez nem azt jelenti, hogy ne vegyük komolyan, hanem kezeljük a helyén. A halál ugyan rettenetes, de nem kell emiatt rettegni.

Negyedszer a nap süt, de éget is, az is jó, mert ösztönöz. Ha van szükséges eső, akkor van szükségtelen is? A fa árnyékot ad, de be is sötétít, a madarak szépen énekelnek (már amelyik), de piszkolnak is (mindegyik), a barátokra, rokonokra lehet támaszkodni, és támaszt nyújtani nekik, de vannak nehezebben elviselhetők is köztük, a cica kedvesen dorombol, és megfogja az egeret, de el is kóborol, és olykor elüti az autó. Tehát Isten jóságos szeretetét kell észrevenni az előbbiekben – ahogy püspök úr is mondta – nem lehet pusztán természetesnek venni, magától értetődőnek, szerencsének tartani a jót, még kevésbé pusztán a saját érdemünknek. De az utóbbiakban még inkább (észre kell venni Isten jóságos szeretetét), mert azokban is benne foglaltaknak az előbbiek, és – ismételve magamat – ösztönöznek. A készen vett jó, amikor úgy kapjuk, ahogy kértük, gondoltuk, terveztük, az nagy kegyelem, de még nagyobb, ha többet kell érte dolgozni, vagy fel kell dolgozni, és közben fejlődünk. Fejlődünk, ha kellően nyitottak vagyunk rá. Mert mi van akkor, ha nem úgy a legjobb, ahogy kértük, gondoltuk, terveztük, ha az nem válik javunkra?

Az elmélkedésnek többletet adott, hogy a kerékpározás után egy héttel Szűz Mária mennybevételének napja következett, ma pedig megkoronázását ünnepeljük.

Isten jóságos szeretete mindenben megnyilvánul, és mindenért illik hálát adni. A tökért, a paradicsomért, a szilváért és a döglött macskáért. Utóbbit mégse fényképeztem le.