Bevezetés

Lélekben Jézushoz csatlakozunk, aki a halál felé tart keresztútján. Előttünk áll az élet, de nem élhetjük úgy, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Ő értünk vállalt szenvedését. Életében és halálában is utat mutat nekünk. Tartsunk vele, kísérjük el szenvedése útján, ígérete szerint ő sem fog magunkra hagyni bennünket életünk állomásain.

1. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

Ádám és Éva bűne, az ember ősbűne, hogy maga akarja megmondani, mi jó és mi rossz. Ehhez azonban szilárd alapra lenne szükség. Többre annál, hogy az a jó, ami nekem, nekünk jó. Pilátus nem tudott felülemelkedni ezen a szinten, nem hajlandó vállalni a kényelmetlenségeket az igazságért, az igaz ítéletért. Enged a zsarolásnak, félti az állását, félti az életét és halálra adja Jézust. Az igazság, amikor szembesítenek vele, néha kényelmetlen és fáj, ne fussunk el előle, ne keressünk kibúvókat. Hát még az igazságtalanság mennyire fáj, de Jézus azt is eltűrte. Szabjuk hozzá gondolkodásunkat, szavainkat, tetteinket, ítéletalkotásunkat. Főleg ítéletalkotásunkat, hiszen gondolkodásunkat, szavainkat és cselekedeteinket is nagyban az határozza meg. Egyszer érdemes összeszámolni, hogy egy nap hányszor alkotunk ítéletet helyzetekről, eseményekről, dolgokról, embertársainkról, ítéljük jóknak, rosszaknak azokat/őket. Adjunk hálát Istennek a rólunk alkotott ítéletekért, még ha kényelmetlenek és fájnak is, fordítsuk azokat saját épülésünkre!

2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Jézus nem fut el a kereszt elől, nem keres kibúvót. A kereszt több a mindennapi élet terhénél: kivégzőeszköz. Aki vállára veszi keresztjét, az halálra adja magát, ahogy Jézus is halálra adja magát értünk. Tulajdonképpen csak így érdemes élni. Ha már egyszer ajándékba kaptuk az életet, akkor a legjobb ajándékba adni, így sokkal több hasznosul belőle, mintha meg akarnánk magunknak tartani. Ahelyett, hogy félszívvel, félgőzzel, állandóan méricskélve, hogy ebbe vagy abba a tevékenységbe mennyi időt, energiát fektetünk, inkább tegyük a lehető legjobban, amit teszünk. De azt se engedjük, hogy a tennivalók irányítsák az életünket. A vágyainkat, terveinket tegyük mérlegre újra meg újra, az öncélúakat rostáljuk ki. Csak azért, mert valami terhes, ne akarjunk minden áron szabadulni tőle, vizsgáljuk meg a lehetséges gyümölcsöket is. Inkább köszönjük meg a terheket, attól lesz édesebb a gyümölcs.

3. állomás: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

Senki nem állította, hogy könnyű lesz a kereszt. Senki? Jézus édes igáról és könnyű teherről beszélt. Vagy az nem a keresztre vonatkozott? Akkor mi másra? A kereszt édes iga és könnyű teher, mert nagy jó származik belőle. Aki képes egyben látni a szenvedést és a gyümölcsét, az csak így értékelheti a kereszthordozást. Különben szenvedés, megpróbáltatás nélkül nincs is igazi gyümölcs, de aki még csak a zöldségestől szerzett be és nem termesztett maga gyümölcsöt, az nem biztos, hogy képes ezt felfogni. Jézus most először esik el a kereszt súlya alatt. Akarhatunk esés nélkül végigmenni az úton, de nem fog sikerülni. Nem is baj, mert így hívebben követhetjük Urunkat. De a feltápászkodásban és a továbbmenetelben is kövessük. És adjunk hálát az elesésért, mert legalább tisztába kerülünk esendő voltunkkal és a feltápászkodásért, de leginkább azért, ha a helyes úton maradunk.

4. állomás: Jézus szent anyjával találkozik

Mi az erősebb, az anyai szív mérhetetlen fájdalma gyermeke szenvedése fölött, vagy az örvendezés gyermeke tanításában, a törvény beteljesítésében? Mi a fájdalmasabb, látni gyermekünk elkallódását, elzüllését, vagy kínlódását az igazságért, a többi emberért? És mi az örömtelibb, ha a gyermek fokozatosan feladja nemes elveit, célkitűzéseit, alkukat kötve halad feljebb a ranglétrán, vagy ha a kihívások közepette fokozatosan megerősíti ragaszkodását az isteni igazsághoz, amiért érdemes élni, amiért érdemes halni? Az élet állomásain fel kell tennünk a kérdéseket és kiérlelt válaszra kell jutnunk ahhoz, hogy tovább mehessünk. Milyen értékrendet kaptunk szüleinktől, tanárainktól? Ezt is mérlegre kell tenni, az imádság mérlegére, mielőtt tovább indulunk. Jóságukat vigyük magunkkal és legyünk érte hálásak nekik és Istennek, akitől minden jó származik.

5. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

Túlbiztosított, technikával körülbástyázott életünkben, ha szembejön velünk Krisztus az úton, észrevesszük-e, felismerjük-e? Vannak helyzetek az életünkben, amikor Isten szelíd erőszakot alkalmaz velünk szemben. Ki lehet térni előle, mindig lehet könnyebb utat találni, de Jézus kereszthordozása éppen nem erre tanít minket. Ha szüleink, nagyszüleink erejükben megfogyatkoznak és ápolásra szorulnak, egyéb betegség, válság, akármi más szakad a nyakunkba, ami nem volt tervbe véve és felborítja életünket, újra kell tervezni mindent, akkor milyen szempontok szerint járunk el? Hogyan lehetne a legkisebb veszteséggel megúszni és a legtöbbet megtartani régi életünkből? Vagy az értünk meghozott áldozatokra emlékezve megpróbálunk minél többet visszaadni? Ha nem ragaszkodunk túlbiztosított életünk mindenáron való fenntartásához, könnyebben észrevesszük, ha Krisztus jön szembe az úton. Vele mindig újra lehet kezdeni, és ha már korábban is figyeltünk rá, akkor nem kell újraalapozni, csak egy újabb szintet felhúzni életünk épületére. Lám, az is tud jó lenni, ami kezdetben akaratunk, elképzeléseink ellenére van, netán erőszakkal kényszerítenek rá. Utólag Simon is milyen hálás lehetett, hogy kényszerítették Krisztus keresztjét hordozni.

6. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Ha azzal már tisztában vagyunk, hogy mit kell tennünk, ha Jézust akarjuk követni, akkor Veronika megtanít a mikéntre, mert az is fontos, néha fontosabb, mint a jó szándék és az erős akarat. Hiába ugyanis a jó szándék és az erős akarat, ha az adott helyzetben nem tudjuk azt kibontakoztatni, ha jó szándékunk és erős akaratunk is falakba ütközik, ha az ellenkező hatást váltja ki, ha elidegeníti a másikat az istenes élettől. Ha gondolkodásunkat, szavainkat, tetteinket, értékítéletünket Jézushoz szabjuk, akkor odafigyelünk a helyzet és a másik személy megkívánta eljárásra is, ahogy Veronika tette. Nemcsak szánakozott magában a szenvedő Krisztuson, nem mérlegelte, hogy segítő tettéből kára származhat, nem elmélkedett azon, hogy a halálba menőnek úgyis mindegy, hogy a szemébe folyik-e az izzadság és a vér, hanem megtette azt, amit a maga helyén, idejében, a maga hatáskörében a másikért meg lehetett tenni. Hogy érezze az a másik minden elhagyatottsága ellenére, mégsincs egyedül. A szeretet találékony, minden helyzetben megvan a legalkalmasabb módja, hogy kimutassuk. Örvendezve adjunk hálát, ha Isten szeretetének találékonyságát a nehézségekben is megtapasztaljuk.

7. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel

A keresztút felénél járunk, ami újabb elesést hoz. Talán el is bizonytalanodunk, merre menjünk tovább, végig kell-e járni egyáltalán. Ilyenek az élet állomásai is. A pályaválasztást életre szóló döntésnek tartjuk, az is, de pályát lehet módosítani, sőt kell is, ha nem jól választottunk, vagy ha már nem visz előre, kiüresedett, kinőttük. Nem biztos, hogy az választott a legjobban, aki egész életében ugyanazt csinálja. Elkényelmesedhet, be is szűkülhet, vagy az előmenetel köti le túlságosan a figyelmét. Nem biztos, hogy amit kinőttünk, rossz választás volt, akkor éppen arra volt szükségünk. Nehéz a választás, mert nagy a kínálat és nincs, aki megmondja, hogy melyik lesz az igazi. Az imádságban sem fogunk konkrét útmutatást kapni, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne imádkozva válasszunk pályát. „Alakítsd szívünket a te szíved szerint.” Ez legalábbis az értékrendi lábát megadja a választásnak, hogy aztán képességeinket, hajlamainkat is számba véve döntsünk. Kudarc, elesés már a kezdet kezdetén érheti a pályaválasztót, nem veszik fel, vagy felveszik, de kibukik. Ám vannak ennél súlyosabb bukások, amikor észre se vesszük, hogy elestünk, besározódtunk. Ha már észrevettük, akkor mindegyik esésért hálásak lehetünk, még ha nem is ez az első reakciónk. Ha visszatekintünk félútról, vagy akárhonnan, és kellően éberek vagyunk, észrevehetjük a gondviselés terelgető jóságát.

8. állomás: Jézus vigasztalja siránkozó asszonyokat

Pontosabban tanít és figyelmeztet. Az ugyan lehet vigasz, hogy a halálba menő szerint rajta nem kell sírni, mert van annál rosszabb is, amit sirathatnak. Csakhogy az a rossz éppen a sírókban van. Így vigasz helyett ez az állomás valójában egy nagyon éles figyelmeztetés helye. Bűneiteket sirassátok! Mondhatná Jézus, hogy én bűntelen vagyok, ezért nem kell engem siratni, de ti kevélyek, fösvények, buják, irigyek, mohók, haragvók és lusták vagytok. És képtelenek magatokba nézni, hogy ezt belássátok. Most is mily kegyesnek gondoljátok magatokat, hogy részvétet mutatva sorfalat álltok és sírtok. És aztán? Aztán visszatértek előbbi földi vágyaitokhoz, indulataitokhoz. És gyermekeitek is ezt tanulják tőletek. „Magatokat és gyermekeiteket sirassátok!” Mily boldog lehet az, aki Jézussal találkozva magába száll és megsiratja bűneit, ahogy Péter is megsiratta tagadását. És ha bűnös embert lát, nem ítélkezik felette, hanem kutatja magában, hogy ő nem vétkes-e ugyanabban a bűnben.

9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

A keresztút felvisz a Golgotára, a harmadik elesés után is egyre feljebb. A bűn útja, főleg a függőségek esetén egyre lejjebb visz, de állomások ott is vannak. Kezdetben megnyugtatjuk magunkat, hogy nincs baj. Később egyre szövevényesebb önigazoló mechanizmust építünk ki, mindenre találunk külső magyarázatot és mentegetjük magunkat. A kilencedik állomáson az alkoholista már nem ad a látszatra, de a drogos, a szex-, a játék-, az internet és az egyéb függőségekben szenvedők sem képesek önerőből feltápászkodni. Isten helyét semmi nem tudja betölteni életünkben, bármi más kerül oda, torzulást eredményez. A függőségekben élményt hajszolva vagy emberi kapcsolataink hiányosságait feledtetve merülünk el. Áldozatokat vállalva ápoljuk kapcsolatainkat a lecsúszást elkerülendő, hogy később ne kelljen ilyen vallomást megfogalmaznunk: „Semmit nem tettem meg azért, hogy megmentsem a házasságom.” Ha meg már lent vagyunk, próbáljunk meg szembenézni önmagunkkal, enélkül nem lehet nekivágni a keresztútnak. Akkor adódnak majd segítő rokonok, idegenek, Simonok, Veronikák is.

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

Az anyagi javak értéke attól függ, hogy milyen célra használjuk őket. A pályaválasztást befolyásolhatja a majdani kereset mértéke is, de nem mindegy, hogy a kényelmünket, vagy nagycsaládot szeretnénk-e belőle finanszírozni. Habár a nagycsaládhoz sem kell feltétlenül nagy fizetés. A gyereknek elsősorban nem pénzre van szüksége a felnevelődéshez, hanem ráfordított időre, szeretetre, amit lehet, hogy éppen attól nem kap meg, aki még több pénzzel akarja kárpótolni családját. Cserébe belenő egy helytelen szemléletbe. Miről tanúskodnak ruháink, házunk, autónk, telefonunk, állásunk, hobbijaink, utazásaink, megosztott képeink? Aki azt tanítja, hogy „ne aggódjatok tehát, és ne mondogassátok: ’Mit együnk?’, vagy: ’Mit igyunk?’, vagy: ’Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá”, az ennek megfelelően fogja amazokat értékelni. Egyszerű öltözködést kínál számunkra a ruhájától megfosztott Jézus, hogy ne tapadjon szívünk anyagi javainkhoz. Isten országába úgyse viszünk belőlük semmit, kár lenne a szívünket is veszni hagyni miattuk. A világ kötelezően elvárja az évről-évre növekvő fogyasztást és termelést, mi örvendjünk, ha egyre kevesebbel is képesek vagyunk beérni.

11. állomás: Jézust a keresztre szegezik

Jézust megfeszítik, de nem csupán elszenvedi ezt, hanem hagyja, beleegyezik, hogy megtörténjen vele, vállalja a kereszthordozást, a keresztre szegezést, maradéktalanul elkötelezi magát és egyesül a keresztfával. Gúzsba kötve, fára szegezve, halálra válva is szabad marad az Emberfia, akkor is, ha nem tud mozogni, ha éppen az ellenkezőjét látjuk, gondoljuk. Sőt szabadsága éppen ekkor válik teljessé, felszabadít és éltet sokakat. Mi ugyan szabadnak látszunk, sőt egyre szabadabbnak, ennek ellenére a bűn rabságában szenvedhetünk, ezért küldte az Atya a Fiút, hogy igazi szabadságot szerezzen nekünk. Ne féljünk az elköteleződéstől! Kötöttségekkel és lemondással jár ugyan, de közben fel is szabadít, legyen az pályaválasztás, párválasztás, Krisztus követése. Aki ezekben függetlenségét féltve nem tud elköteleződni, egyedül marad, nem hoz termést. Éljünk a keresztre szegezésből fakadó kegyelmekkel és adjunk hálát értük!

12. állomás: Jézus meghal a kereszten

Másként figyel Krisztus szenvedésére a halni készülő öreg és a pályája kezdetén álló fiatal. Utóbbi is tudja, hogy meg fog halni, de nem ez a fő kérdése életének. Ám így is tanulhat a keresztfán függő Krisztustól, aki a kereszten sem hagyta abba az imádságot és igazságtalan elítélése, kivégzése ellenére zokszó nem hagyta el ajkát. A rendszeres imádság, reggel segítségül hívással, este lelkiismeretvizsgálattal, hálaadással, ha lehet, együtt a családdal, biztos keretet ad életünknek, segít a napi, múltbéli eseményeket feldolgozni, értelmezni. Érdemes reggel a szükségesnél korábban kelni, lelki olvasmánnyal kezdeni a napot. Az imádságos ember elsősorban Istennek akar tetszeni. Az imádságok elhanyagolása az értékrend felborulásához vezethetnek. Jézus azzal, hogy meghal a kereszten, tanítását tettekre váltja, mert a mag elhal és bő termést hoz. Jézus élete és halála is imádságos volt, Krisztus követője igyekezzen kialakítani imádságainak mindennapi rendjét, hogy a rendkívüli helyzetek ne érjék váratlanul. Boldog az az ember, aki minden ügyében Istenhez tud fordulni és nem trágár beszéddel terheli magát és környezetét.

13. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik

Mária, csak azért mert Isten anyja, nem mentesült a fájdalomtól és a szenvedéstől. Jézus, az Isten Fia pedig éppen a szenvedés útján váltott meg minket. Testi, lelki megpróbáltatásainkban természetes, ha szabadulni szeretnénk, de ne vezessenek tévútra Jézus csodás gyógyításai. Jézus ma is gyógyít, minket is gyógyít, nem feltétlenül egyik pillanatról a másikra, hanem azáltal, hogy szelíd erőszakot alkalmazva, rákényszerít tetteink, életünk végiggondolására, segít megtalálni bajaink okát. Pedagógus, aki bevonja tanítványát, fejleszti önismeretét, úgy vezeti rá bűnös mivoltának felismerésére, hogy abból javulási szándék fakadjon. Persze, ez csak azoknál működik így, akik eleve párbeszédben állnak Istennel, de azokat sem hagyja cserben, akik nem állnak szóba vele, őket másképpen próbálja magához vonzani. Jézus nem a fájdalmat és a szenvedést jött megszüntetni, hanem a bűnös embert gyógyítani, de nem hagy magunkra fájdalmunkban, szenvedésünkben sem. A tékozló fiú is kínjai közepette magába szállt és ezzel kezdődött a bűnökből való kigyógyulása. Adjunk hálát az ilyen fájdalomért és szenvedésért.

14. állomás: Jézus holttestét sírba teszik

Kegyes szokás a temetőlátogatás, a sírok gondozása. Különböző megfontolásokból teszik ezt az emberek, de ezen gyakorlat mögött jóval Krisztus feltámadása előtt az első gondolat az volt, hogy az élet nem ér véget a halállal, csak a test nyugszik a sírban. A temetőben különösen is hálát adhatunk elhunyt őseinkért, hogy szüleink szüleit és a többi generációt világra hozták. Áldozatvállalásuk nélkül most nem lennénk. És hálát adhatunk azokért a nevelőkért, papokért, akik őseink szellemi irányultságát alakították, akik Isten szavát közvetítették és ezzel szellemi szüleink lettek. Fájdalmas, ha valaki fiatalon hal meg, ha egy szülőnek a gyermekét kell eltemetnie. De ahogy a sírokra felírták, hogy Istenben boldogult, vagy nyugodjon békében, úgy az élő is megnyugodhat Isten akaratában. A temető különösen alkalmas helye az imádságnak. Békés, csendes, de egyben a feszült várakozás jele is, hiszen a megnyugváson túl egyetlen dolgot tesznek a holtak, várják Krisztus második eljövetelét. Az élőket leköti az élet és sokszor meg is feledkeznek erről a várakozásról, pedig ennek fényében kellene berendezni az életet.

Befejezés

Keresztúti elhatározás: Kegyes Megváltóm, köszönöm értem vállalt szenvedésed, törekszem, hogy minél kisebb terhet rójak a válladra és engedd meg, hogy segítsek terhedet hordozni.