Bevezetés

Megváltónk szenvedéséhez kapcsolódunk lélekben, keresztutat járva, nemzeti, társadalmi, családi, emberi sorskérdéseinket hordozva, Rá figyelve.

1. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust

Ember ítélkezik Isten fölött, bűnös az igaz fölött. Míg Jézus némán tűri a jogtalanságot, mi folyton háborgunk igazságtalan döntések, de az apróbb méltánytalanságok miatt is. És ítélkezünk: cigányok, zsidók és románok, nagyhatalmak és háttérhatalmak, nem az elvárásaink szerint élők, gondolkodók és cselekvők felett. Csak a magunk bűnösségéről vagyunk hajlamosak megfeledkezni. Lám, az ártatlan nem vádaskodik, még csak nem is védekezik, Atyjában bízik. A „hajh, de bűneink” igazságával a szívünkben lehetünk Krisztus engedelmes követői, ki első szavával megtérésre buzdított.

2. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Jézus nem fut el a kereszt, a szenvedés, a kínhalál elől. Mi meg életünket sokszor függetlenségünk, kényelmünk, szórakozásunk biztosításának rendeljük alá. Embernek, kereszténynek, magyarnak nem elég megszületni, azzá is kell válni; ki kell művelni magyarságunkat azzal, hogy egyre jobban megismerjük és megszeretjük a Kárpát-medencét. Ezzel mélyítjük identitásunkat, elköteleződésünket, ahogy Jézus is tette a kereszt vállalásakor. Az Emberfia önfeláldozása arra ösztönözzön bennünket, hogy a sorsközösségben élő kárpát-medencei népek egységén, az ő szolgálatukban tevékenykedjünk, mert nem ellenfelek vagyunk, hanem testvérek. Még akkor is, ha lesznek olyanok, akik ezért kinevetnek, megbotránkoznak.

3. állomás: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

Magyarországon a nemzeti kultúra (kulturálatlanság) része a szemetelés is. Nemcsak a fizikai, hanem a szóbeli, a cifra káromkodás, a szimpla trágárság. Az ideológiai, szellemi tévtanok rothadt gyümölcsöt hoztak, elhomályosodást az igaz világosság helyett. Nem elégszünk meg a kereszt alatt botladozó Jézussal, ezer más istennek hódolunk az egy igaz helyett, felborítva az értékek sorrendjét. Gazdagság, hatalom, szabadság, önállóság, vagy a magyarok hamis istene. Nem lehet fontosabb sem az egyéni, sem a magyar érdek, igazság, szabadság az Isten országának igazságánál, az Isten fiainak szabadságánál. Emberségünket, magyarságunkat ápoljuk úgy, hogy az Istennek tetsző legyen, és úgy lesz azzá, ha nem öncélú. Az Emberfia ártatlanul görnyed a kereszt alatt, a bűnös embert – ha Megváltónkhoz csatlakozik – megtisztítja a kereszthordozás, ezáltal megtisztítja környezetét is. Ezzel a felelősséggel járjuk tovább utunkat.

4. állomás: Jézus szent anyjával találkozik

„Ó, mily nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága egyszülött szent magzatán.” Vajon mennyit szomorkodhat Magyarok Nagyasszonya a vele nem törődő, rá nem emlékező, őt megtagadó fiai és lányai miatt? Nem neki van szüksége a törődésre és az emlékezésre, hanem nekünk az égi édesanyára, közbenjáróra. Talán még őseink és a rózsafüzérező öregek jámborságából jut nekünk is, nemzetünknek is elegendő a fennmaradáshoz. Mert az nem csak munkán, gazdaságon, tudományon, innováción, politikán áll, hanem imádság is kell hozzá. Most és halálunk óráján.

5. állomás: Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni

Jobb adni, mint kapni, tartja az ősi bölcsesség. Bizonyára ebben az is szerepet játszik, hogy aki kap, viszonozni szeretné, ami terhet jelent, nem beszélve a rászorultság, kiszolgáltatottság érzéséről. Ezek miatt, még ha tényleg rászorult is lenne az illető, nem kér, nem fogadja el az adományt, segítséget. Magában bízik, óvja függetlenségét, pedig senki sem sziget. Családjaink atomizálódása, az öregek elmagányosodása is része ennek a folyamatnak. Egykor a több generáció, a több testvér több kölcsönös segítséget is jelentett, természetesebb volt adni, kapni és elfogadni. Bár Simon idegenként segít Jézusnak a kereszt hordozásában (rokonnak vagy tanítványnak illett volna), az ötödik állomás felhívás a tágabb család tudatos összetartására. Ez jó a bomlás és az önzés ellen, csökkenti a kiszolgáltatottságot is. Tehát elsősorban ne magunkban bízzunk, de ne is másokban, hanem aki minket és családjainkat alkotta.

6. állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Lám, még a keresztúton is adódik egy pillanatnyi fellélegzés. Semmi különös, csak egy kis odafigyelésből fakadó cselekvő szeretet. Aki figyel a másikra, annak ő a középpont, figyelmét, de tulajdonképpen magát adja ajándékba. Ezt sokszor azért nem tudjuk megtenni, mert saját magunkkal vagyunk elfoglalva. Ha meg teszünk valamit, rögtön megkísért a szereplés, a lájkok, a megosztások, és a mit fognak mondani, gondolni. Veronika ezektől mentesen enyhítette Jézus szenvedését, nem törekedett rá, és mégis fennmaradt neve és a kendő.

7. állomás: Jézus másodszor esik el a kereszttel

A felvilágosult ember Isten helyére ült. Felülírja törvényeit, nem számol a túlvilággal. Emberi jogokat fogalmazunk meg elfeledkezve annak forrásáról, hogy Isten saját képmására teremtett minket. Az élet szentségéről beszélünk és mégis rendre semmibe vesszük azt. Az élet továbbadásának megvannak a maga keretei, törvényei, ha tényleg szent az élet, akkor azokat be kellene tartani: tisztaság, házasság, gyermekáldás elfogadása, gyermeknevelés, kitartás egymás mellett. Mennyi sérülést okoznak egymásnak felelőtlenség, állhatatlanság, hűtlenség, válás, önzés révén a párok, és mennyi sérülésnek vannak kitéve gyerekeik, ha egyáltalán engedik megszületni őket. Megtanuljuk, hogy hány embert veszítettünk a világháborúkban, hányat Trianonban. És hányat öltek meg anyjuk méhében? Már az is sérül, hogy minden személynek joga van az élethez, de az se mindegy, hogy milyen élet lesz az. A világot Isten nevelő célzattal úgy rendezte be, hogy a visszaéléseknek következményei legyenek. Aki menekül a következmények elől, Jézus terhét növeli, akit kijózanítanak a következmények, az együtt hordozza vele a keresztet.

8. állomás: Jézus vigasztalja siránkozó asszonyokat

Jézus mondja: magatokat sirassátok! Siratjuk is eleget, csak éppen nem abban a formában, ahogyan Ő érti. Panaszkodunk a drágaságra, a hidegre, a melegre, a gyerekekre, a nyugdíjasokra, a kormányra, a tükörre, a nyavalyákra, az orvosokra, a tanárokra, az eladókra, a vevőkre, a gyalogosokra, a biciklisekre, az autósokra és Trianonra. Jézus egyértelművé teszi, hogy ha vele, az ártatlannal, az történik, ami, akkor mit várhatunk mi, bűnösök. Itt az ideje, hogy amiért eddig panaszkodtunk, azért ezentúl hálát adjunk, és megpróbáljuk a kihívásokat a javunkra fordítani.

9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt

Az Istentől elfordult ember a hiányt hamis istenekkel tölti ki, de így könnyen a világ rabjaivá válhatunk. Könnyen el is botolhatunk, főleg, ha többet ittunk a kelleténél. Élvezet vagy menekülés? Vagy büszkeség, hogy milyen jól bírjuk az italt. Vagy verseny, hogy le ne maradjunk, meg ne szégyenüljünk. Vajon a kereszttel eleső Jézusnak van mondanivalója az ilyesféle büszkéknek, szégyenkezőknek? Lám, mennyi kárt okozhat, hogy csak emberi tekintetekkel számolunk, nemhogy Istennek akarnánk tetszeni. A pálinka hungarikum, mikor lesz az a helyes fogyasztása is? Hála Istennek, hogy a mértéktelenség negatív következményeivel is nevel, amikor önmagunktól megundorodva a gyógyulás útjára lépünk. Jézus örök életre szökellő vízforrással biztatja a szomjazókat. Ezzel nem feltétlenül az alkoholistákat akarta megszólítani, de nekik is kínálja, értük is elesett, még a műveltekért is, hogy megszabadítsa őket.

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól

Trianonban elosztották maguk között Magyarországot. Jézus testét nem védi többé a ruha, az országot sem védik a hegyek. Az Emberfia mégis imádkozott kínzóiért: Atyám, bocsáss meg nekik. Mi meg tudjuk-e tenni ugyanezt? Krisztust csak így követhetjük igazán. Bár a ruháit nem kapta vissza, de ami utána történt, az minden képzeletet felülmúlt és jótéteménye kiáradt az egész világra. Ennek fényében érdemes imádkozni az osztozkodókért is.

11. állomás: Jézust a keresztre szegezik

Jézus előbb vállára vette a keresztet, most rászegezik, ezzel még szorosabban elköteleződik küldetése mellett. Nekünk is így kell tennünk nemi, nemzeti, vallási, hivatásbeli, szülői identitásainkkal. „De mi férfiak férfiak maradjunk, és nők a nők - szabadok, kedvesek - s mind ember, mert az egyre kevesebb...” Ha el is sodródtunk itthonról, ápoljuk magyarságunkat, megelőzve az identitászavart, amit nem biztos, hogy mi, de leszármazottaink átélhetnek. Ha tehetjük, ne engedjünk a sodrásnak, leginkább idehaza tudunk jól szolgálni Istent, hazát, családot.

12. állomás: Jézus meghal a kereszten

A halál némító döbbenet. Nem csoda, hogy tagadásban vagyunk vele. Pedig mindenkit utolér. Ha így van, márpedig így van, akkor jobb készülni rá. Ehhez képest legtöbbször csak hitegetjük a beteget, az öreget, végül kórházba adjuk, mint valami utolsó mentsvárba. Hátha. Pedig csak menekülünk a halál elől. Nagy jót tehetünk, ha hitegetés helyett felkészítjük betegünket, öregünket az Istennel való találkozásra, segítjük kapcsolatai rendezésében, és leginkább azzal, hogy mellette vagyunk és imádkozunk, és magunk is készülünk. Éppen Jézus kereszthalála adja a legtöbb erőt a halállal való szembenézésre, hiszen értünk halt meg, majd feltámadt a halottak közül.

13. állomás: Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik

Ennél nagyobb vereség nincs – gondolnánk. De a látszat néha csal. Vagy csak túl földies a gondolkozásunk. Mi lenne velünk, ha mindig minden sikerülne, mindig mi győznénk? Nagyobb átok nem létezik, rögtön túl sokat képzelnénk magunkról. A vereségek és a sikertelenségek Isten ajándékai, bár csak akkor, ha értékelni tudjuk őket.

14. állomás: Jézus holttestét sírba teszik

„Úgy megyek ágyamba, mintha mennék gyászos koporsómba.” Az esti ima szövege eléggé lehangolónak tűnik, pedig a lefekvés, az alvás köztudottan a meghalást jelképezi, ahogy a reggeli ébredés a feltámadásra, az új életre születésre emlékeztet. Ezért sem mindegy, hogyan keretezzük a napunkat, hogyan fekszünk és hogyan kelünk. A „mindennapos agyvérszegénység” borul ránk este, reggel meg alig kecmergünk ki az ágyból? Miközben minden nap készülhetnénk a halálra és a feltámadásra. Az egyik legjobb készület, ha hálát adunk mindenért.

Befejezés

Ó, Urunk, add a téged keresztutadon elkísérőknek, hogy minél teljesebben csatlakozzanak kereszthordozó szellemiségedhez, így felismerjék magyar és keresztény küldetésüket, amiről szavak helyett, tetteikkel és életükkel tudjanak bizonyságot tenni. Ámen.