A Börzsönyt átszelő utak alapvetően kelet-nyugati, délkelet-északnyugati irányúak, keletről meredekebbek, nyugatról lankásabbak és patakvölgyet követnek. Ennek megfelelően három klasszikus útvonal adódik: Nagyoroszi és Bernecebaráti, Diósjenő és Kemence, valamint Kóspallag és Nagybörzsöny között. Nógrádról is át lehet vágni Márianosztrára és Szobra, ami nagyjából megfelel az iránynak, de ez az út több kisebb szakaszból tevődik össze. Vannak észak-déli utak is, melyek általában szintén  patakvölgyet követnek, de nem vágják át a hegységet, viszont olykor összekötik az előbbieket. Végül, de nem utolsósorban a Börzsöny meg is kerülhető a Duna és az Ipoly mentén, keletről meg a 2-es úton.

"Induljunk, testvérek, a Golgota hegyére!” A reggeli szentmise bevonulási éneke nem biztos, hogy július 9-nek, Drégely vára, Szondi és társai elestének szólt, én azonban nem tudtam, de nem is akartam szabadulni ettől a sortól, miközben a vár felé kerekeztem. Nagyoroszi vasútállomása mögül indul a Börzsönyt átszelő útvonal, ami mellett több látnivaló is akad, ezek közül kétségtelenül a vár a legjelesebb. (Nagyorosziban különben két vasútállomás van, a másik neve éppen Drégelyvár, onnan a piros sáv jelzésen 4 km és 200 méter szint leküzdése után érhető el a vár.)

Rögtön a vasútállomáson van egy jóféle kerti csap. Jóféle, mert azon túl, hogy vízzel enyhíti az arra járó vándor szomját, befér alá akár egy hordó is, ha hordó nem lenne nálunk, csak éppen egy palack vagy kettő, akkor sincs gond, mert az is megtölthető különösebb bűvészmutatványok nélkül. Forróság idején könnyed fürdőt is vehetünk, így a mögöttünk lévő út porától megszabadulva, az előttünk állóra felkészülve indulhatunk, testvérek. Bernecéig különben az út hossza nagyjából 20 km, kitérőkkel ezt feljebb lehet srófolni, de most azokat nem számítjuk bele.

A magasságprofil a turistautak.openstreetmap.hu rendszerével készült

Az út első pár métere, mintha direkt el akarná ijeszteni az arra járókat (első próba): kátyúk, zúzott köves feltöltés, hirtelen emelkedő, vasúti átkelés. Jobb kézre a várat idéző kapu, mintha csak hívogatna, lépj be rajtam, minek fáradnál a heggyel; nem engedek a csábításnak. Az út minősége a felhagyott honvédségi területen sem sokkal jobb, és a romló épületek látványa sem emeli a hangulatot, de aztán egy csapásra, ahogy elérjük a Duna-Ipoly Nemzeti Park határát, minden megváltozik, megszűnnek a kátyúk és barátságosabban ölel körül az erdő, ja, és megkezdődik az igazi emelkedő.

Ahogy ilyen helyen dukál, van némi szerpentin is, itt van a legmeredekebb szakasz, amit tábla is jelez, de ha valakit zavar az ilyesmi, lefényképeztem tábla nélkül is a kanyart. Amúgy minden megállással vérszívók támadásának tettem ki magam, nem beszélve a fényképezésről, amikor a kép érdekében nem árt legalább egy-két másodpercnyi mozdulatlanság. Itt még csak ízelítőt kaptam belőlük.

Az emelkedő aztán nem sokkal később véget is ér, Pénzásásnál van az út legmagasabb pontja: 400 méter (a másik táblán 419 méter szerepel). A kerékpáros tájékoztató táblán minden lényeges információ szerepel, a táv megtételéhez szükségesnek ítélt lényegtelennel kiegészítve. (Elképzelhető, hogy vannak olyanok, akiknek a 6 km a semmitmondó adat, a fél órát viszont ismerik.)  És egy extra, időszaki információ: a csokorra kötött szalag esküvői útmutató. Hogy az esküvőt hová szervezték, azt a másik oldalon lévő tábla alapján a kedves olvasó elképzeléseire bízom.

Szóval kezdődik a gurulás, az út kanyargós, kilátás nincs, mármint a fák takarják a lehetséges szemhatárt, ennek ellenére nagyon üdítő a szakasz. A kanyarokat egyenes követi, ahol, ha engedjük, jól felgyorsulhatunk, de nem árt tudni, hogy a végén hajtűkanyar jön, ahonnan lépcső vezet fel a Barom-bércre (igen, ez a neve, de nemrég meg a Borjú-hegy mellett mentünk el). Innen a turistaúton akár biciklivel is fel lehet menni a várba, illetve a vár alá (800 méteren, 65 méter szintemelkedéssel), főleg a vége elég meredek, szóval keményen neki kell feszülni, de a Golgoták már csak ilyenek. Lefelé az út különben veszélyesebb a vízmosások és a kiálló kövek miatt.

A Szondi napokat megtartották az előző hétvégén

Ahol a piros turistajelzés becsatlakozik bicikliutunkba, ott vált az út makadámra, ami különben egészen jó minőségű, itt-ott vannak ugyan gödrök, de kikerülhetők. Innentől az út végig a Nagy-völgyi-patak mentén halad, eléggé egyenesen, egyenletesen lejtve, nagyjából 100 méter a szintcsökkenés. Északról alacsonyabb, délről magasabb hegyek határolják a völgyet, bár ebből sok nem látszik. A völgy hangulatáról sokat elárul, hogy kirándulásom napján három helyen láttam sátrakat, nem beszélve a cserkészek táborairól. Deszkáspuszta, Betyár-kút, Oszlopó-forrás, Kalakocs egymást érik a jobbnál jobb pihenőhelyek, itt-ott némi infrastruktúrával, bár éppen a tiszta víz nem tűnik biztosítottak. A fényképezéseim szinte teljesen ellehetetlenültek, minimum tíz vérszívó kezdte meg rajtam a nevének megfelelő tevékenységét, mikor egy másodpercre megálltam. A szúnyogok még hagyján, de a böglyök is nagyon agresszíven támadtak. Némi elmélkedés után megállapítottam, hogy az agresszivitásnak is vannak fokozatai, ameddig ők csak egy kis vért szeretnének, én csapdosásaimmal az életükre török. Miközben bőszen csapkodtam magam körül, Deszkáspusztán a GH-sok kedélyesen beszélgetve üldögéltek, de az érkező cserkészek sem tűntek rovaroktól meggyötörteknek, inkább a felszerelés terhe ült ki arcukra. Egy kis éneklés sokat segített volna… A Betyár-kútról és a mellette kanyargó patakról készült kép helyett megemlítem, hogy a betyár, akiről Bernecén jópár dolog el van nevezve, Sisa Pista volt, nemrégiben tanösvény is készült emlékére, ami a szintén megtekintésre érdemes Oszlai-árokba is elkalauzolja az arra járót.

Íme a makadám: egyenes, lejtős, jól lehet rajta gurulni

Máriácska meg engem kalauzol be a faluba a könnyed tekerés végén, rögtön egy utcai ejektoros közkifolyó fogad (magyarul kút), el is kél a víz, de erről már volt szó. Ugyan itt véget is érhetne a beszámoló, meglenne a keretes szerkezet is, az út tulajdonképpen már véget is ért, de a Szokolyi kastély érintésével még feltekertem a temetők felé. Három temető is adódik a falu felett, ebből az irányból az elsőben van Szokolyi Alajosnak a sírja, és Benkó Istváné, alias Sisa Pistáé is. Nem mellesleg innen nyílik a legjobb kilátás a falura és a Nagy-völgy innenső bejáratára. Merthogy az úton visszafelé is végig lehet tekerni. Induljunk, testvérek!