Sietve elnézést kérek a románoktól, az előző bejegyzésben otrombáknak tituláltam őket, amiért a magyar miniszterelnököt kioktató tanácsokkal látták el beszéde előtt. De akkor mit mondjunk David Pressman amerikai nagykövetségéről? Inkább nem is mondunk, csak kérdezünk tovább.

A magyar kormány minek tekintse Pressman nagyköveti szerepét? Hadüzenetnek vagy csak egy egyszerű üzenetnek? Nyomásgyakorlásnak vagy útmutatásnak? Fenyegetésnek vagy az amerikai-magyar örökbarátság letéteményesének (this is the beginning...), amihez használati útmutatót is mellékelnek (úgy lehetsz a barátom, ha ezeket a pontokat betartod, és úgyse tehetsz mást, tehát úgyis a barátom leszel)? Lehet, hogy csak egy tánctanár?

A soft power hazája vajon miért folyamodik ilyen direkt beavatkozáshoz éppen nagykövete útján, akitől inkább együttműködést várnánk? Ennyire nagy a baj Magyarországon? Ennyire nem működik a dollárdiplomácia, az emberi jogok, a demokrácia és a szabadság exportja? Ennyire nem kell már válogatni az eszközökben? Vagy fel akarják gyorsítani a folyamatokat, az együttműködést? Vagy Bidenék csak a józan ész nevében, továbbra is a soft power talaján állva gondolták el ezt a szerepet?

Politikailag megéri-e arcot adni a kormány részéről LMBTQ lobbinak nevezett fantomnak, és ráerősíteni a kormányzati propagandára? Nem lenne kifizetődőbb egy együttműködőbbnek tűnő nagykövet, aki nem vonja magára ennyire a figyelmet? És segít-e az ellenzéken, ha ilyen hátszelet kapnak? Egyáltalán akarják-e őket segíteni, vagy csak szoktatni?

Nem félnek az esetleges atrocitástól, vagy éppen ezt szeretnék? És a kontraproduktivitástól?

És hogyan tekintsünk mi magunkra ezentúl? Semmi esélyünk, bedarálnak, itt az ideje megtanulni, hogyan éljünk szabadon, nemzeti, nyelvi, kulturális, történelmi, vallási, szellemi, nemi identitásaink gúzsából megszabadulva?

Vajon Mindszenty bíboros hogyan reagált volna az amerikai nagykövetségen, ha Pressmant kapta volna vendéglátóul? Visszamenekült volna Kádár börtönébe?