Mivel évek, évtizedek óta várjuk a Hunyadiról, vagy az 1456-os nándorfehérvári diadalról szóló történelmi filmet, egyre izgatottabbak vagyunk, már akit még foglalkoztat a kérdés. Van forgatókönyv, de kiszállt a rendező, igazából innen nehéz megmondani, hogy mi is van pontosan. Ezt a helyzetet kihasználom némi fontolgatásra, ajánlgatásra, még akkor is, ha nem sok értelme van, de legalább az izgatottságot csökkenti.

A szál, amin elindulok, a Fetih 1453 című török film. Ugyanis a törökök a korabeli kedvencükről, II. Mehmedről és világraszóló diadalukról, Konstantinápoly elfoglalásáról már megcsinálták a maguk filmjét, méghozzá 2012-ben (sőt korábban is készült már film az ostromról). A fetih magyarul hódítást jelent, Mehmed pedig sikere nyomán a Fatih, vagyis a Hódító melléknevet kapta. A szultán, azon túl, hogy Hunyadi János kortársa és ellenfele, még rokona is volt. A Fetih-nek is van pár magyar vonatkozása – habár annak a török-görög ellentét az alapja – bár lehetne több is, mert Urbánról, az ágyúkészítő mesterről nem derül ki, hogy magyar származású volt, pedig a filmben fontos szerep jut neki. De nem akarták túlbonyolítani.

Motívumról motívumra haladunk a filmben, rávilágítva a saját filmünkben felhasználható elemekre. (Saját filmem valószínűleg nem lesz.) Természetesen nem ellenfilmként gondolom elkészíteni, de a török nézők (esetleg még azok is lesznek) a párhuzamok felfedezésekor megörülhetnek, vagy elszomorodhatnak, még aha-élményhez is juthatnak. Akár a magyar nézők is.

A cím. Fetih 1453, Hódítás 1453, erre leginkább a Megvédés 1456 rímelne, de ezt magam sem pártolnám. A legegyszerűbbnek Nándorfehérvár 1456 tűnik, még a most forgalomban lévő Az utolsó bástya helyett is jobbnak érzem ezt, bár elég szimplex. Az utolsó bástya valahogy nem igaz. Hunyadi is, meg a vár is bástya, eddig jó a kapcsolat, de egyik sem az utolsó, még ha hozzájuk hasonló nincs is több. Elestük pedig Magyarország romlásához vezet (bár nem árt eszünkbe idézni, hogy János után fia, Mátyás következett). Szóval a bástyát meg lehet tartani, de az utolsó helyett valami mást kellene kitalálni. Valójában nagyon találgatásra sincs ok, Janus Pannonius (és Csorba Győző fordítása) nyomán a Pannonföld bástyáját javaslom. Meg amúgy magát a verset, sírfeliratot is a filmbe, esetleg megzenésítve (szerencsére, ezt már megtette Kátai Zoltán). A kereszténység védőbástyáját sem tartom ördögtől valónak, vagy az Antemurale Christianitatist, még ha a latinos műveltség kiveszőben is van, de 1456-ban járunk.

A cím még egyszer. II. Mehmed világbirodalmat épít (még apjának is megfogadja), ezzel szemben a magyarok a hazájukat védik. Ennyi.

Imádság. A szultán a sorsdöntő roham előtt imádkozik az egész sereggel együtt. A mi oldalunkon is volt imádság, elég a pápára, Kapisztránra gondolni. Mégsem mindegy, hogy egy város meghódítása, vagy megvédése a cél.

A nők, szerelmi szál. Az eladhatóság, vagy más motiválta-e a Fetih alkotóit, nem firtatom, vagy mégis? De a szerelmi szál a maga (kiszámítható) fordulataival agyoncsapja a filmet, még ha milliók is vannak más véleményen. Önmagában nem elég érdekes a harc, a politika? Aki ezekhez nem ért, vagy nem érdeklődik irántuk, azoknak kell Hasszán és Era kapcsolata? Így lesz személyesebb a küzdelem? Még egy nő is részt vesz az ostromban, sőt fontos szerepet visz! Biztos ezzel is lehet valamit kezdeni. Elgondolkodtatóbb a szultán, a felesége és gyermeke kapcsolata. Kérdéses, hogy Szilágyi Erzsébet, vagy János fiainak alakját mennyire kell markánsan kidolgozni. A Fetih többször szerepelteti a feleséget és a gyermeket, és van a kapcsolatban fejlődés. De egy vár, egy ország, egy nép megvédése közben, amit isteni csodának is tarthatunk, nem biztos, hogy a családi viszonyok ábrázolása olyan fontos, hacsaknem együtt imádkoznak.

A küzdő felek bemutatása. Kezdjük az ellenséggel. A görögök ókori sztereotípiák szerint ravaszkodnak, elpuhultak, diplomáciával akarják kezelni védelmüket. A görög és a latin egyház közt szakadás van, egymással viszálykodnak, alig tudnak összefogni a török ellen. Van igazság a bemutatásban, de főleg a görögök esetén, erősen túloznak. Ezt azzal próbálják ellensúlyozni, hogy a császár végül harcban esik el, nem hagyja el a várost, vagyis elpuhultsága ellenére mutat némi hősiességet. Majd ebből is Mehmed nemes gondolkodását vezetik le, hagyja, hogy eltemessék. Van túlzás a saját oldalon is. Mehmed a győzelem után bemegy a Hagia Szophiába az oda menekült görögökhöz, kezébe vesz egy gyereket és együtt örvend a meghódított, legyőzött néppel. A három napi fosztogatás és vérfürdő után, amit elfelejtettek ábrázolni. Amúgy mind a két oldalon vannak karakteres szereplők, a török oldalon mindenki egyet akar (csak Halil basa töri meg az egységfrontot), túloldalon az ellentétes érdekek jól kirajzolódnak egyes embereken keresztül: mást akar a pápa, a császár, Giustiniani, Notaras, Gennadius. Összefoglalóan: hiteles filmet érdemes készíteni. Nem kell túlozni sem a magunk javára, sem az ellenség kárára. (Fordítva végképp nem.) Mert önmagában az alapmotívum elegendő töltetet ad: meg kell védeni a várat, az országot, a népet.

A kitűzött zászló. Hasszán küzdelmét egy kicsit túldramatizálták, de érdekes, hogy a hagyomány szerint nyílvesszőkkel a testében védte a kitűzött zászlót. A mi hagyományunk éppen erre rímel, a kitűzendő zászlót valaki az élete árán veti a mélybe.

Jóslat és madár. A Fetih elején Mohamed próféta megjósolja Konstantinápoly bevételét és egy madár köti át a közben eltelt 800 évet. A madár nem rossz ötlet, egy holló esetleg jelezhet valamit, mondjuk hova kell nézni.

Álom. A szultán álma (mintha a Gyűrűk urában lennénk) szerint most vagy soha, győznie kell, különben vége. Egy álom mindig jól jön. Janus Pannonius a sírfeliratban ezt írja: „János álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt”. Morpheus a Mátrixban választási lehetőség elé állítja Neót. Thetisz pedig fiának, Akhilleusznak mondja, Trójánál meghal, de neve tovább él, viszont ha hazamegy, hosszú életű lesz, de neve elenyészik. Ezek kombinációjából adódik az álom témája: János életben marad, de elvész az ország, vagy meghal, de az ország megmenekül. A legalkalmasabb felkínálónak Szent Lászlót gondolom, aki – bár erre vonatkozó legenda nem maradt fenn – akár a küzdelemben is megjelenhet (elég annyi, hogy az álom után felismerhető lehessen a harctéren). Szent László különben igen népszerű volt a (közép)korban, Mátyás pénzeire az ő képét verette rá.

Ennyit a Fetih kapcsán a filmről. Ugyan nem vagyok a sorozatok híve, de a Hunyadiakról, ahogy Szulejmánról is készült, azt is lehetne készíteni. Ezért azonban nem fogom megnézni a Szulejmánt.

Már írtunk a demográfiai válság hatékony kezeléséről, most egy még hatékonyabb módszert mutatunk be. A módszer nem új, régóta ismerjük, mert minden egyéb probléma kezelésének ez a bevett módja. Kommunikáció és statisztika. A statisztika a tényszerűség látszatát kelti, olykor nincs is rá szükség.

Nemrégiben a Statisztikai Hivatal közzétette a legújabb (májusi) adatokat, azóta már erre sem emlékszik senki, de ez nem számít. Már az ő honlapjukon olvasható értékelés is alkalmas arra, hogy elfedje a valós helyzetet. Mérséklődő természetes fogyás címmel jelentették meg az adatokat. A nagyobb betűs tartalom így szól: „Az előzetes adatok szerint 2020 első öt hónapjában a születések száma 4,8%-kal több, a halálozásoké 5,8%-kal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 22%-kal, 5042 fővel csökkent a 2019. január–májusihoz képest. 2020 májusában az élveszületések száma 1,9%-kal nőtt, a halálozásoké 3,9%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A 2331 fős májusi természetes fogyás 18%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.“ Mi hiányzik? Először is az, hogy ugyan mérséklődött a természetes fogyás 5042 fővel, de még mindig 18129 főt tesz ki. Persze, nem mindegy hogy 23 ezer, vagy 18 ezer fő a természetes fogyás, de a demográfiában öt hónap, vagy éppen egy év öt hónap, nem nagyon számít. Az apróbb betűben ugyan közlik ezeket az adatokat, de felhívják a figyelmet, hogy ez 22%-os mérséklődést jelent!

Jöhet a következő probléma! Ez pedig az, hogy a 2019-es év minősítéséről nincs egy szó sem, csak arról, hogy ahhoz képest mennyivel jobban alakulnak a mostani számok. Azt azonban nem árt tudni, hogy a 2019-es születési számot csak két évben sikerült eddig alulmúlni, 2011-ben és 2013-ban. Az, hogy 2019-ben ezen évek után ismételten 90000 fő alatt maradt az éves születési szám (ahogy különben 2018-ban is), sokkal inkább betudható a családpolitika kudarcának, mint az ehhez képesti növekedés az érdemének. Félreértés ne essék, örvendünk, hogyne örvendenénk a tavalyhoz képest kedvezőbb adatoknak, de sajnos a kedvezőbb fogalma erősen árnyalható. Árnyalom az 1949-es adatokkal: 1949-hez képest 2019-ben 100000 fővel kevesebben születtek és 24000 fővel többen haltak meg. Nyilván kevesebb létjogosultsága van a 2020-as adatoknak az 1949-es adatokkal való összevetésének, mint a 2019-eshez hasonlítani, de a népesedés vizsgálata esetén nem szűkülhet be egy évre a látóhatár, hacsak a politikai érdek meg nem szabja.

Hangzatosságban Fűrész Tünde, a KINCS elnöke még tovább ment, bár az MTI-nek adott nyilatkozata idején a májusi adatokat még nem ismerte: „A pozitív adatok már egyfajta kedvező trendet is mutatnak, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a negatív népesedési folyamatok lassuljanak, vagy akár meg is változzanak. Figyelemre méltónak nevezte azt, hogy pont a családvédelmi akcióterv meghirdetését követő kilenc-tizedik hónaptól kezdődően nő a születések száma.“ Ugyan nem vagyok demográfus, de ezek a megállapítások széleskörű hozzá nem értésről tanúskodnak. Pedig feltételezhető, hogy közgazdászként Fűrész Tünde képes eligazodni a számok és a trendek között, de a kommunikációs énje uralkodik mondandója felett. Az igazat mondani, nem csak a valódit, soha nem volt könnyű feladat. Még akkor sem, ha jól látható a születési és halálozási adatok évtizedes stagnálása. Ez ugyan árnyalható a korösszetétel megváltozásával, de akkor is ez a helyzet. Semmiféle szemléletmódváltás nem következett be a kormány intézkedései következtében, mert ha bekövetkezett volna, akkor nem itt tartanánk. Nem is következhetett be, mert a kormány a családtámogatásra fordított pénzek növelésétől várja a pozitív fordulatot, ez azonban hibás szemlélet. Nem az a szemléletformálás, hogy anyák napját, meg apák napját tartunk, meg az adatokat hamisan értelmezzük. Vagyis ez szemléletformáló, csak éppen ellenkező eredményt hoz. Az öntömjénezés is, a kérdés hatalmi megközelítése is, a kritikusok beskatulyázása is, a ferdítés is fokozza a fenti adatokkal alátámasztható nemzetpusztítást. Ha ezektől megszabadulnánk, még akkor is nagyon messze lennénk attól, hogy bármi történjen ez ügyben a ránk erőszakolt szabadság rabságában vergődve.

Uram, talán most állítod helyre Izrael országát? (ApCsel 1,6)

Hiába róttuk volna 1626. augusztus 29-én Pozsony vagy Gyulafehérvár utcáit, nem találkoztunk volna egy fia emlékezővel sem a mohácsi vereség centenáriuma alkalmából. Nyilván sok oka van ennek, de azt ne gondoljuk, hogy a három részre szakított országban ne élt volna élénken az egység vágya, szelleme, függetlenül az aktuális hatalmi viszonyoktól. Nemzedékek születtek és haltak meg a szétszabdalt országban reménykedve, beletörődve, a mindennapi megélhetésbe temetkezve, harcolva, megalkudva és nem feledve. Hajlamosak vagyunk kritikusan értékelni a Habsburgokat mindenkor és ebben az ügyben is, de az emlékezetben őrzött és vágyott egység a század végére a pápa és az ő vezetésükkel valósult meg.

A trianoni békediktátum sokkját felháborodás, elutasítás követte. A tömegek mozgósítása nem volt nehéz, jelszavak születtek és a Magyar Hiszekegy, amiben még az isteni igazságot is csatasorba állították a megszentült Nagy Magyarország helyreállítása érdekében. Az más kérdés, hogy a nemzeti ima lelkülete nagyban különbözött a Miatyánkétól, mert sem Isten akarata, sem a bűnökért való bocsánatkérés, sem a megbocsátás nem kapott benne helyett, csak a saját igazságba vetett hit. Nem mintha ne lehetne súlyos érvekkel alátámasztani azt az igazságot, de eredményt mégis csak a nagyhatalmi támogatás és csak átmeneti időre hozott.

A második világháború után Trianon témáját egybemosták a nácizmussal, a korszakot mindenféle jelzőkkel illették: nemzetpusztító, ellenforradalmár, klerikális, reakciós, burzsoá Horthy-fasizmus; a béketábor internacionalizmusa nem engedte a nemzeti kérdések tárgyalását, nemhogy a nemzeti sérelmekét. A rendszerváltáskor aztán csak tétován lehetett újra felvenni a szálat, mert nem volt célszerű ott folytatni, ahol 1945-ben abba kellett hagyni. Ennek ellenére bizonyos csoportok körében gyorsan népszerűek lettek a régi jelszavak, ehhez képest a lélekben és érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke tényleg mást jelentett. Hogy a trianoni trauma és a nemzeti gyász ne váljon szubkultúrává, sőt legyen újra közös ügy, új jelszóra lett szükség, ami a kiábrándultakat, közönyösöket is meg kívánja szólítani, így született meg a nemzeti összetartozás eszméje.

A nemzeti összetartozás kifinomultabb, kényelmesebb és célravezetőbb jelszó, mint a nem, nem, soha. Az eszme jobban oldja a határokat, mint Schengen, jobban, mint az internet és még harcolni sem szükséges érte. Viszont nem kényelmesít el, a Kárpát-medence egységéért továbbra is küzdeni kell a kapcsolatok ápolásával, az emberek közti gátak feloldásával, nyelvtanulással, hogy szót értsünk egymással. Nem kell a határok felett keseregni, a félelmek, a sztereotípiák nagyobb veszélyt jelentenek. A nemzeti összetartozásban nincs teljesítménykényszer és akár az elszakított területeket is beleérthetjük a Kárpátokig. Összefog, irányt mutat, pozitív üzenetet hordoz, feloldja az évszázados bénultságot, bel- és külpolitikailag is megéri. Kell ennél több?

Kell bizony! Kezet nyújtani és nevelgetni a Kárpát-medence népeit – saját magunkat is – belátásra, kiengesztelődésre, hogy ne örvendjenek azok, akik a mi összeveszejtésünkben érdekeltek. Ebből a szempontból iránymutató a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rövid nyilatkozata a békediktátum aláírásának időpontjában történő harangozással kapcsolatosan: „Aki a harangszót hallja vagy megszólaltatja harangjait, tegye ezt az imádság lelkületével, könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.“ Nézzünk tehát mindent az örök élet perspektívájában, mert nem csak – ilyen-olyan határok közé szorított – földi hazánk van, hiszen naponta kérjük, hogy jöjjön el az Isten országa. Kiengesztelődéssel mind a kettőt építhetjük, de nem feledkezhetünk meg a helyes sorrendről. Szent Pál felhívása nyomán keressük az odafönt valókat. Ezt hirdeti az egykor cenzúrázott zsibbasztó pántlika fölött – ahol egyhatár minden – az esztergomi bazilika Szlovákia felé néző homlokzata is: Quae sursum sunt quaerite!

Legyetek jók most gyerekek, és maradjatok kicsit csendben.

Ha jók lesztek, eléneklek nektek egy történetet.

Vidám történet lesz, ami jól végződik majd.

Nem lesznek gonosz emberek, akiktől félnünk kell majd.

Legyetek jók most gyerekek, és gyertek közelebb!

A ma esti történetet halkan, suttogva mesélem majd,

hogy fel ne ébresszem a különös éjjeli lényeket, akik a sötétben alszanak,

és így a fekete éjszakától sem kell félnünk majd.

Így nem jönnek elő sötét emberek és ismeretlen dolgok,

és a sötét éjszakától sem kell félnünk majd.

A Legyetek jók, ha tudtok c. film kezdő és címadó dalának szövege bevezet, összegez, meghatározza a célt. Mik a film első szavai? Legyetek jók! Utána pedig: Vidám történet lesz, ami jól végződik majd. A vidámságot nem is ecsetelem, hogy jól végződik-e? A főszereplőt, aki körül forog a film, akiért megy a harc Fülöp atya és az ördög között, aki mellesleg rabló és gyilkos lett, végül kivégzik. Mondhatnánk, hogy nem éppen ilyen elképzeléseink vannak a jó befejezésről, de Cirifischio halála előtt belátta és megbánta bűneit. Belátta, hogy életét az ördög incselkedései határozták meg, amit ő értéknek tartott, az csak füst volt, az ördög hálózta be, már gyermekkorában elkezdte őt megdolgozni: gazdagságot, hírnevet, utazást és nőket – feketét is – jósolt neki, sőt a nőt meg is mutatta: mamma mia, milyen fekete vagyok. Ehhez a jelenethez kapcsolódik még, hogy a kovács képében az ördög látszólag elzavarja a hozzá érkező gyereket, Fülöp atya nem szereti, ha idejársz, pedig ezzel csak meg akarja nyerni magának. Ha erre a gyerek elmegy, akkor majd máskor újra lehet próbálkozni másként, de ha marad, akkor már éket vert Fülöp atya és a gyerek közé, a gyerek magától döntött mellette, csak azért is az önállóságát bizonyítva, még ha a kíváncsiság is vezérelte, a jóslás és sorsa izgatta. Máskor meg azzal küldi el a kovács – a bevált taktikán ne változtass elve alapján –, hogy miért nincs a többiekkel a templomban. Hogy a többi kísértést ne is emlegessük.

Az olasz film 1983-ban készült, Magyarországon egy fél órával megkurtított verzió került forgalomba szinkronizálva 1989-ben. A vágott verzióban a kezdő dal szerepel ugyan, de sem szinkronizálva, sem feliratozva nincs – ahogy az összes többi dal sem – csak a kezdő kehelylopási jelenet aláfestéseként használták fel, ami ügyes megoldás, nagyjából olyan ügyességről árulkodik, mint a kovács, aki látszólag elzavarja a gyereket. Apropó, a vágott verzióban ez a csábítás sem szerepel, pedig a kezdő dal alapvető voltával vetekszik, hiszen Cirifischio a börtönben ugyanazokkal a dolgokkal büszkélkedik, amit az ördög ekkor jósolt, ígért neki, míg Fülöp atya fel nem nyitja a szemét. A vágás eredményeként a film megmaradt humorosnak és élvezhetőnek, de összefüggéseiben itt-ott zavarossá vált, mondanivalója, ha nem is sikkadt el egészen, ám az eredeti teljessége hiányzik belőle. Nem tudok másra gondolni, minthogy Jakab mester hunyorogva nézi a filmet, és elemzi: túl jól sikerült, túl rafinált a pap, állandóan túljár az eszemen, és még humoros is. A humor nagyon veszélyes fegyver, és éppen egy klerikus használja ezt? Na jó, a humor maradhat, hadd nevessünk; nincs mit tenni, a pap is maradhat, cserébe van benne egyházkritika is, de hogy ne szóljon akkorát, egy kicsit megvagdossuk, összezavarjuk, hogy a mondanivalója elenyésszen.

Néri Szent Fülöp ebben a filmben, de az életben is, Isten alázatos eszköze volt. Alázattal, humorral, furfanggal, imával veszi fel a harcot az ördög ellen és készíti fel a gyerekeket is az életharcra, és nemcsak a gyerekeket, hanem minket is. És a filmnek ez a lényege. Az ördög cselvetéseinek széles skáláját vonultatják fel az alkotók, és ezzel le is leplezik, néha Fülöp atya segítségével, máskor saját magunk vehetjük észre. Hogy az ördög ellen a szenteltvízzel való leöntés segít-e jobban, vagy a tűz lepisilése? Nyilván, ezeknek is megvan a maguk szerepe, de a közösség, Fülöp atya közvetlensége, a személyes törődés, az együttes koldulás, imádság, és végül, de nem utolsósorban a közös éneklés a fő fegyverek. Az énekek szövegére ma azt mondanánk, hogy nem való gyerekeknek, szerintem, amit manapság dúdolgatnak, amivel ma kápráztatják el őket, azok még kevésbé. Jézus kapitány vagy a Hiúságok hiúsága teológiai tanítások, de azért felfoghatók egy gyerek számára. És a fülbemászó dallam segítségével a szöveg szellemisége is áthathatja a fiatalt. A Jézus kapitányban éppen a harcról van szó: Jézus kapitány nem a mennyben jár, idelent a földön minden rosszal harcban áll. Mindig idelent harcol a gonosszal buzgón, Jézus, az én tábornokom. Igaz, ezt a dalt a jezsuitáknál éneklik. De a Hiúságok hiúsága, amit Fülöp atya tanított, még keményebb, a szövegben újra visszaköszönnek az ördög cselvetései, Cirifischio büszkélkedései:

Keresel itt, keresel ott, de mikor a halál elragad,

mi marad az élvezetekből, hiábavaló hiúság.

Ha csak a gyönyöröknek élsz, csak az arany csillogását látod,

végén mi marad neked, hiábavaló hiúság.

Keresel itt, keresel ott, az élvezeteket hajszolod, vidám vagy,

száműzöd a gondot, de ez csak hiábavaló hiúság.

Ha a tükörben nézed nyugodt tekinteted,

el sem képzelheted, hogy e nap a te végzeted.

Minden hiúság, csak hiúság, éljetek boldogan és szerényen,

legyetek jók, ha tudtok, a többi úgyis hiábavaló hiúság.

Minden hiúság, csak hiúság, dicsérjétek az Urat alázattal,

adózzatok Neki szeretettel, és semmiben nem szenvedtek majd hiányt.

Kanyarodjunk vissza a kezdő dalhoz. Jól végződik a történet? Igen, ha jobban örülünk a megtérő bűnösnek, mint szomorkodunk a kivégzésén. És így kell tennünk, ezt sugallja a dalszöveg is. Leonetta, Cirifischio egykori jegyese, ekkor már egy koldus menyasszonya, a kivégzés előtt kérdi Fülöp atyától: miért nem jutottak fel az égbe imáink? És mit kértek azok az imák? Jó útra térést? Akkor bizony feljutottak. Hogy életben maradjon? A bűnös ember már úgyis halott és az a halál súlyosabb, mint ami kötél által érheti. Ráadásul kötél által csak azt kapta, amit megérdemelt. Mert engedett a csábításnak, pedig Fülöp atya mennyit foglalkozott vele, felvértezte őt, mégis hagyta magát, nem lesz ugyanis senki az ördögé akarata ellenére, sem véletlenül, de még hirtelen felindulásból sem. Saját magától is tudnia kellett volna, hogy mit ért el, amikor megnyerte a világot. De ő még a börtönben, a halál árnyékában is a gondot száműzve, vidáman énekel és azzal henceg, hogy magáévá tette a szép mór nőt, pedig pont fordítva történt. Cirifischio halála azonban nem csak megérdemelt büntetés, hanem szimbólum, mint a keresztelésnél az alámerítés, amivel meghal a bűnös ember, hogy új életre szülessen.

De a legfontosabb sor csak most jön a kezdő dalból: Nem lesznek gonosz emberek, akiktől félnünk kell majd. Mert ez a történet leleplezi őket. Lesznek gonosz emberek, de félni nem kell tőlük. Cirifischio élete látszólag ennek az ellenkezőjét bizonyítja, ki is akad a börtönben, hogy az ördög lépten-nyomon keresztbe tett neki. Ám az ő életének tanulságával felvértezve nekünk már nem árthat az ördög. Először is azért nem, mert nyilvánvalóvá vált, hogy van és küzdeni kell ellene. Aztán az ördög ugyan végtelenül leleményes, de könnyen felismerhető, mivel minden mesterkedése az Istentől való elszakításra irányul, akár anyagi javakon keresztül, akár élvezetek által, akár kevélységgel. Nem nehéz összegyűjteni a hét főbűnt a film alapján, ezekbe próbál belecsimpaszkodni. Nem kell tehát félni sem a gonosz emberektől, sem különös éjjeli lényektől (vö. Zsolt 91,5), sem a sötét éjszakától, ezek már nem árthatnak nekünk. Persze az sem árt, ha van egy Fülöp atyánk.

Vagy egy Néri Szent Fülöpünk. Van ugyanis egy érdekes szójáték a filmben Fülöp atya nevével, mivel a nero jelentése fekete. Rögtön a bevezető dal szövegében többször előfordul a kifejezés, a magyar fordítás sötét, fekete, de még gonosz szava mögött is ez van. Később ráadásul a mór nő is feketének mondja magát. Fülöp nevében ugyan fekete, de éppen a sötétség erői ellen küzd. És ki tud igazán a sötétség erői ellen küzdeni, ha nem az, aki ismeri az ellenségét? Fülöp nevében ugyan fekete és olyan, mint egy esendő ember, pedig éppen az esendő emberért küzd a sötétséggel szemben. Fülöp értünk feketévé lett, hogy megszabadítson a feketeségtől és leleplezze a sötétséget, amelyik a ragyogó szépség álruhájában kínálja magát és romlásba vivő portékáit.

A film megvágása már önmagában is elgondolkodtató, de azzal, hogy a Legyetek jók, ha tudtok címet és a dallamot felhasználva a Napoleon Boulevard saját szöveggel, ami az eredetivel csak a jelzett sorban egyezik, szellemiségében meg elég távol áll tőle, készített és népszerűvé tett egy dalt, olybá tűnik, mintha beálltak volna a kovács, a seprűs asszony, a szép mór nő és a szobrász (esetleg az öltöztető mester) sorába, akár akarták, akár nem. Az eset rávilágít arra, hogy az ördög tényleg furfangos, a magyar gyerekeknek elég lesz annyi, hogy Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít. A többi nem számít. Igen, így is nagyon szép. A többi, miszerint mennyi hiábavalóság van és ördögi cselvetés, arról nem kell tudni és arról sem, hogy dicsérjétek az Urat alázattal. A gyerekek elballagnak szépen az iskolából, kilépnek a gyerekkorból és mik lesznek a problémáik? Hogy milyen volt a játék, meg ki ne maradjanak semmi jóból, no és persze annyi mindent meg kell tenni. A film és az eredeti dal lényegéből, ami rávilágít az ördögre és cselvetéseire, semmi nem maradt. És ami nem világosít meg, az sötétben hagy.

Kereszteléskor alázatosan könyörögnek a gyermekért, akit megkísért a világ és küzdenie kell az ördög cselvetései ellen. A filmmel pedig belecsöppenünk ebbe a világba, amiben feltárulnak a kísértések. Így lesz a filmből beavatás a keresztény életbe. Az ördög megszemélyesítése esetleg a valóság rovására mehet, de a csábítások nagyon is valóságosak. Helyettünk Fülöp atya, Cirifischio és Leonetta küzd. El lehet jutni a kuplerájból a kolostorba, ám a templomból is az akasztófára. De nem ez a lényeg, hanem hogy Krisztust követve, hogyan álljuk ki a próbákat. A próbák értelme pedig, hogy egyre inkább hasonuljunk ahhoz, akit követünk. A film a saját életünket tárja elénk a jó és a rossz egyetemes harcának szemszögéből nézve, és honnan máshonnan nyílna igaz rálátás életünkre. Vegyük fel a kesztyűt, álljunk Fülöp atya csapatába, és Spiridione keze intésére a Lélek énekelje életünket.

Az emlékezésnek mindig vannak időbeli és térbeli vonatkozásai, hacsak nem felejtettük el őket. Általában az emlékezni valónak nem a legfontosabb elemeit jelentik a napok és a helyek, még akkor sem, ha némelyik nap és hely különlegessé növi ki magát akár általánosságban, akár a saját életünkben. A születésnek sem a napja vagy a helye a legfontosabb, hanem a ténye, hogy megszülettünk, hogy van apánk és anyánk, hogy élünk. Apropó, ha az élet szóba került, azt jogosabb a fogantatástól számítani, aminek viszont az időpontját sokkal nehezebb meghatározni. A fogantatás nem csak ez alapján tekinthető nagyobb titoknak, a teremtés ismétlődik meg benne, rejtve, észrevétlenül történik. A születésben mintegy feltárul ez a titok, hosszas várakozás előzi meg, fájdalmak, felsírás és örömkönnyek kísérik, katarzis. Akármilyen nagyszerű egyik is, másik is, csak a földi élet kezdetét jelenti; számtalan lehetőséget, de mi fog majd megvalósulni belőle?

A születés pőre meztelenség, ahogy a pólya, a ruha óvja a testet, úgy a családi, nemzeti hagyományok is védelmet nyújtanak, de irányba is állítanak, az újszülött jövevény rögtön kisebb-nagyobb közösségek részesévé lesz, ezek mentén bontakozik ki élete. Mivel minden névnek jelentése van, ezért a névadás is egy identifikációs, kibontakozási lehetőség. A név egyszerre korlátoz (több keresztnév esetén is) és ad önállóságot, még ha a szülők valamelyikének nevét örökli is a kisgyermek. Minden identitásképző így hat. Egyrészt korlátoz, mert nem lehetsz egyszerre férfi és nő (bizony ám), és nem lehet egyszerre több szerelmed, nem lehetsz több nemzetiségű, ahogy két úrnak sem szolgálhatsz stb. (Ide kívánkozna egy zárójeles megjegyzés a kettős identitásról. Tessék.) Másrészt az elköteleződés kiteljesít. Ahogy a színész játéka is akkor jó, ha azonosul szerepével.

Régebben, amikor a születés és a keresztelés közvetlenebb kapcsolatban állt egymással, a kereszteléskor kapta az újszülött a keresztnevét, addig nem is szólították azon a néven. A névnek nemcsak jelentése van, hanem számos korábbi viselője, köztük a kitüntetett a védőszent, ami egy újabb azonosulási lehetőséget kínál. A névnap szerepel a naptárban, mindenki számára nyilvános, a köszöntés így a tágabb környezet előtt is nyitva áll. Ez a nap általában a szent égi születésnapja (vagyis halálának napja), amit nem árt észben tartani, mert mi magunk is oda tartunk, ha nem is igyekszünk, aztán a szent életének teljessége jó példa lehet számunkra. Mivel a halálunk napja egészen beálltáig nem tudható, a névnap mellett a keresztelés napja köthet szorosabban az égi hazához. Ez már kevésbé nyilvános, sajnos jó esély van rá, hogy a megkereszteltek túlnyomó többsége nem is tartja számon, pedig a keresztény életben hangsúlyosabb szerepe kellene hogy legyen, mint a születésnapnak. Sokat tehetnek a keresztszülők annak érdekében, hogy ez a nap ne sikkadjon el, ha keresztgyerekeiket ekkor (is) megköszöntik. Azt mondani sem kell, hogy mindezek fényében mit jelent a születésnapok nagyobb fokú ünneplése.

Amíg a születés révén alapvetően a földi hazához kötődünk, addig a keresztelés a bennünk lévő istenképiség kibontakozásának lehetőségét kínálja és egyben kaput nyit az égi haza felé. A keresztelés során a jelöltet egykor alámerítették, a csecsemőket inkább csak leöntik vízzel. Azon túl, hogy a víz megtisztít, a halálra is utal, akit a víz ellep, olyan mintha meghalna, amikor újra kiemelkedik a vízből, mintha újjászületne, feltámadna. Szent Pál ezt írja: „akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg“ (Róm 6,3), Jézus pedig ezt mondja Nikodémusnak: „Aki nem vízből és Lélekből születik, az nem megy be az Isten országába“ (Jn 3,5). A keresztség beavató szentség, Krisztus életébe, halálába és feltámadásába avat be. A keresztséggel lesz kereszténnyé az ember, a keresztény pedig azt jelenti, hogy Krisztushoz tartozó.

A Krisztushoz tartozás azonban, ha csak egy címke marad, akkor mit sem ér. Tudatos keresztény életre van szükség, élni kell az azonosulási lehetőségekkel, az istenképiséggel, a védőszent példájával, és leginkább Krisztust kövessük. Ez erőfeszítést kíván, és ki kell állni az élet próbatételeit, de ezek a próbatételek egyre magasabbra vihetnek, fokozhatják az elköteleződést és a keresztény élet minőségét. Ha nem élünk a lehetőségekkel, még ha nem is tudatosan, akkor is azonosulni fogunk, de valami mással, csak nehogy a fenevad bélyegét vegyük magunkra.

Szent Márk evangéliumával kapcsolatosan több meghatározó élményem is van. Ma például felolvastam az egészet, különös figyelmet fordítva a mindig aktuális kérdésnek: kicsoda Jézus, ki minek mondja őt? A másfél óra alatt olykor elcsuklott a hangom. De ez még nem meghatározó élmény, lehet, egykor majd az lesz.

Ma is előttem van Jelenits tanár úr alakja, ahogy összehasonlítja a szinoptikus evangéliumokban Jairusnak, illetve a vérfolyásos asszonynak a történetét és igazolja Márk elsőbbségét, de dramaturgiai készségét is. Máté verzióját "poéngyilkosnak" nevezte, hiszen ott már úgy jön az elöljáró, hogy meghalt a lánya, de Jézus nem küldi el, hogy halottakkal nem foglalkozik. "Útközben meg lehet gyógyítani egy asszonyt, de akár hármat is. A halott megvár." Ehhez képest Márknál útközben érkezik a hír, hogy meghalt a lány, vagyis amíg Jézus a vérfolyásos asszonnyal van elfoglalva, Jairus azon rágódik, hogy mi lehet otthon a lányával, meg azon, hogy ennek az asszonynak lehetett volna egy kis arányérzéke, 12 éve szenvedett a betegségében, igazán várhatott volna egy kicsit, az ő lánya haldoklik.

A másik alapvető élmény Dér Katalin Beavatás c. műve Márk evangéliumáról, ahogy írása nyomán feltárul, hogyan fonódik egybe és erősíti egymást a dráma és az evangélium, hogyan avatja be a szent titokba Márk az olvasót. Innen vettem a mai odafigyelési pontot is: ki ez? És lám, ez az evangélium címfelirata: Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete. Majd az égi szózat: "Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik." A kereszt mellett álló százados adja a keretet: "Ez az ember valóban Isten Fia volt!" De nem önmagáért való keretről van szó.

Az élmények élménye az evangélium befejezése: "féltek ugyanis", vagy teljes egészében az utolsó mondat: "Azok [ti. az asszonyok] kimentek és elfutottak a sírtól, mert remegés és rémület fogta el őket, és nem mondtak senkinek semmit, féltek ugyanis." (Mk 16,8) Fantasztikus, felejthetetlen befejezés! A következő szakasz (Mk 16,9–20) ugyanis későbbi kiegészítés, a többi evangéliumok alapján készült összefoglalás a Feltámadott megjelenéseiről és a misszióról, de a stílusa is más, a legrégebbi kéziratokból pedig hiányzik. Úgy néz ki, hogy Márk eredeti befejezésében több volt a dráma, mint az evangélium, ezt akarták ellensúlyozni. Kár érte.

Mindezek fényében elég érdekesnek tűnik, hogy a szentmise evangéliuma Szent Márk ünnepén éppen ebből a toldalékból való (Mk 16,14–20). Vélhetően azért, mert ebben a részben olvasható Jézus felszólítása: "Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." Márkkal szemben ezt egy kicsit igazságtalannak tartom. Tény, hogy evangéliumot írt, és ez alapján hozzájárult a hit terjedéséhez, de a saját ünnepén lehetne az eredeti befejezést olvastatni, ami a húsvéti örömhírnek az egyik legfrissebb leírása, ha már ünnepe éppen a húsvéti időbe esik. Ez lehetőséget adna evangéliumának szerkesztéséről, a beavatásról is prédikálni. Persze, meg lehet ezt tenni a toldalék alapján is. Bár jobban belegondolva, elég veszélyes szóba hozni, hogy ez vagy az későbbi kiegészítés (még ha a későbbi a II. század elejét is jelenti, nem Nagy Konstantin császár uralkodását, még kevésbé a X. századot), mert rögtön beindul a hamisítási koncepció és még a kedves hívekben is megrendül az evangéliumok iránti bizalom.

Az is érdekes, hogy a Szent István Társulat által kiadott Bibliában a lábjegyzet Mk 16,9–14-hez így kezdi: "Márk röviden beszámol...", holott Márk kiegészítéséről van szó. Ezzel szemben a Szent Jeromos Bibliatársulat kiadványában ezt írják: "Ez a rész hiányzik a meglévő régebbi kódexekből."

Végül Isten éltessen minden Márkot, és (Bán Márton nyomán) a Mártonok közül azokat, akiket Marcinak becéznek. A mai ünnepnap latin neve festum Sancti Marci ugyanis.

Ugyan nem kell matematikai zseninek lenni, miként is jön ki a harmadnapon, hiszen a nagypénteki kereszthalál másnapja nagyszombat, harmadnapja pedig húsvétvasárnap. A számlálás akkor kezd bonyolódni, ha szembe találjuk magunkat azzal az ősi hagyománnyal, miszerint a feltámadást már szombat este, mint húsvét vigíliáját megünneplik. Ez azonban csak akkor okoz nehézséget, ha a napok kezdetét éjféltől számítjuk, ám a zsidók nem így tettek, náluk az este ugyanis már a következő naphoz tartozik. Vagyis nagypéntek estéje, már szombat és másnap, nagyszombat estéje pedig már vasárnap és harmadnap.

Következő körben az estét lenne érdemes meghatározni, ez amennyire könnyűnek tűnik, olyan nehéz. De nem akarunk elveszni ennél a pontnál és a napnyugtával, sötétedéssel hozzuk összefüggésbe, órához is lehet kötni, de nem mindegy, hogy télen vagy nyáron van este hat óra. Ez különben elég jó megközelítés a Szentföld földrajzi szélességén, ahol a téli és a nyári (habár húsvét éppen tavasszal van) nappalok és éjszakák közti különbség korántsem akkora, mint minálunk. Ennek ellenére jobbnak tűnik az este kezdetét a napnyugtával azonosítani.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által kiadott direktórium szerint a húsvéti éjszakának teljes liturgiája éjjel történik, ne kezdődjék a sötétség beállta előtt, ne végződjék pirkadat után. Van egy megjegyzés, miszerint a püspökök 2001-es ad limina látogatása során kérték a kialakult hagyomány miatt a korábbi kezdés lehetőségét, amire az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció engedélyt adott, ahol lelkipásztori okból indokoltnak látszik. A direktórium különben egy új, az eddigi fejtegetésben nem szereplő fogalmat említ, az éjjelt. Most erről csak annyit, hogy az éjjel az este után következik. A kialakult hagyományra hivatkozni nem tűnik valami okos dolognak, mert az őskeresztény hagyományt, aminek mi is folytatói lennénk, saját hagyománnyal nem ildomos felülírni. Hajlamos vagyok azt nem hagyománynak, csupán rossz szokásnak tartani. A lelkipásztori indok viszont nyomósnak tűnik, ha valamely papnak háromszor kell húsvét vigíliáját ünnepelni – ami már önmagában is nonszensznek tűnik – tényleg lehetetlenség belesűríteni az éjszakába, nem beszélve a másnapi, illetve az aznapi teendőkről.

Köszönet a Magyar Kurírnak, amiért összegyűjtötték egyházmegyénként a közvetített szentmiséket, nagyon jó szolgálatot tettek! Ez mellesleg arra is lehetőséget adott, hogy végignézzük, melyik egyházmegyében mikor kezdődött a húsvét vigíliai szentmise. Érdekes módon Esztergomban, Kalocsán és Veszprémben – három érsekségről van szó – 18 órakor kezdődött a szertartás. Akárhogyan is nézzük, még ha háttal is állunk neki, a Nap 18 órakor még bőven a látóhatár felett van, 2020. április 11-én 19:28-kor nyugodott. A lelkipásztori indok pedig most egyáltalán nem állott fenn, mert nem kellett senkinek háromszor miséznie. Bár feltételezem, hogy az érsekek a korábbi években sem miséztek többször, vagyis részükről a lelkipásztori indok nem állt fenn, maximum túlterhelt papjaikkal való szolidaritásból tartották a vigíliát korábban. Vagy talán az volt a lelkipásztori indok, hogy a régi rossz szokás fontosabb, mint a különleges helyzet? Kétségtelenül kényelmesebb hatkor kezdeni és nyolckor befejezni, mint nyolckor kezdeni és tízkor befejezni, noha még az sem igazi virrasztás. Hogy lesz így lelki megújulás? Nem zavaróak az ellentmondások, hogy Krisztus világosságát, a húsvéti gyertya fényét nem lehet látni a napfénytől, vagy az öröménekben az áldott és szentséges éjszakáról énekelnek? Hogy a saját előírásuk be nem tartását ne is említsük. És az nem üt szöget a fejükbe, hogy a görög katolikusok éjfélkor kezdik a szertartást? Úgy kell nekik?

Az ilyen gyakorlat mellé bizonyos változtatások szükségesek egyéb szinten is, az ellentmondások kiküszöbölése végett Jézus feltámadása időpontjára vonatkozó szavait (és az ószövetségi utalásokat is) át kell írni a Bibliában, de a Credoban is másnapra azt a szót: harmadnapon.

Amikor Mária igenjét ünnepeljük, óhatatlanul is eszünkbe jut az a rengeteg nem, amit mi mondunk az angyalnak, Isten hírnökének szolid hívására. Minden nem önteltségünket növeli, nem akarunk alázatos szolgálók, szolgálóleányok lenni. Idővel a nemek el is feledtetik velünk a választás lehetőségét, úgy véljük, teljes egészében irányításunk alatt tartjuk saját életünket, nem engedünk abba beleszólást sem Istennek, sem embernek. Isten tudomásul is veszi döntésünket, de a jó hírt azóta is hallhatjuk, mai napig szól szelíd, de határozott szavakkal angyalok és emberek ajkán. Annyi mindennel körülbástyáztuk életünket, hogy a bekopogtató határhelyzetek idején is csak mintegy zavart csatorna hangjaiként halljuk meg e szavakat és idegesen el is kapcsolunk. Mi jobban tudjuk, mit kell tenni. Pedig a mostani böjti időben, még ha súlyos áron is, de lehetőséget kaptunk a rohanó élet lassítására, az elcsöndesedésre, az önmegtartóztatásra, az elmélkedésre. (Hacsak nem otthonról kell dolgoznunk kétszer annyit, mint korábban.) Ha már magunktól nem tudunk megállni, elcsöndesedni, mértéket tartani, kapunk hozzá külső segítséget. Ne várjuk azt, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba, mert az már rég nem normális, hanem tobzódó volt. Ha ezt képesek vagyunk felismerni saját életünkben, akkor van remény egy jobb életre a későbbiekben.

Minden nemek legfájdalmasabbika, ha egy megfogant életre, egy születendő gyermekre mondják ki. Most, mikor szinte babonás félelemmel hallgatjuk a híreket az újabb megbetegedésekről, halálos áldozatokról, elemezzük a grafikonokat, latolgatjuk a jövendőt és nyomasztó hangulat telepszik ránk, ma is és minden nap cirka 70 abortuszt végeznek el Magyarországon, de az ország közvéleménye velük nem foglalkozik. A magzati élet kioltásának rengeteg emberi indoka van, amelyek általában igen nyomósak is. Valószínűleg mindegyikre lenne valamiféle gyógymód, csak az bonyolultabb megoldásnak tűnik, miközben létezik ez az egyszerűbbnek látszó, de ördögi. Ha bűnt követek el, minimum 10 érvvel meg tudom indokolni, önigazolásom legtöbbször a körülményekre, másokra alapoz, aztán összetörik a csalóka építmény és belátom, hogy nincs igazam, nem azt, nem úgy kellett volna tennem, mondanom.

Az angyal bátorító szavai, amit kétezer év óta visszhangoznak a hívők: üdvöz légy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, minket is serkentsen, hogy Máriával együtt mondjunk igent Isten hívására, ajándékaira!